A Szolnoki Művésztelep a felszabadulás után
Negyedszázaddal ezelőtt, 1947 májusában Szolnokon, a vármegyeháza közgyűlési termében kiállítás nyílt: „Szolnok a magyar képzőművészetben”. Érdemes a Tiszavidék című szolnoki hetilap 1947. május 18-i számából idézni: „Nagyszámú közönség előtt nyitotta meg képzőművészeti kiállítást Béka László kultusz-államtitkár. A művésztelep törzstagjai közül megjelent Zádor István, Gáborjáni Szabó Kálmán és Chiovini Ferenc.
A tárlat jelentős visszapillantásra ad módot a szolnoki festészet múltját illetően. Pettenkofentől kezdve muzeális értékű képek mutatják be az itt járt művészeket. így a tárlat képet ad a magyar festőművészet elmúlt száz esztendejéről is. Különösen értékes anyaggal szerepel a tragikusan elhunyt Fényes Adolf,.. Biztató és örvendetes jelenség, hogy az első két napon tíz képet vásároltak.” Katalógus is készült a kiállításhoz, dr. Elek István tisztiorvos, lelkes művészbarát előszavával. A művészettörténeti értékű, ritkaságszámba menő kiadványt hasonmás kiadásban közreadjuk. Hitelesen dokumentálja, hogy az újjáépítés tengernyi munkája közt Szolnok a művésztelepet fontosnak tartotta. A szolnoki tanulóifjuság megkezdte a művésztelep kertjének rendezését, de az újjá-építéséhez nagyobb összefogásra volt szükség. „A művésztelep épületének rendbehozására mozgalom indult. A rádióban és a sajtóban sürgették a telep helyreállítását azok, akik felismerték a magyar kultúra megmentésének szükségességét — írta 1946-ban a Tiszavidék „A Szolnoki Művésztelep jövője” című cikkében Chiovini Ferenc festőművész. — A mozgalom megindulásakor a Tiszavidék felszólítására kijelentettem, hogy biztosítottnak látom a művészi élet megindulását és helyes irányba való fejlődését, ha a telep lakható állapotban kerül.,. a művésztelep lényegét ugyan nem a falak adják, meg a romantikus kert, hanem az azokban dolgozó művészek szellemi ereje… …Biztató jel a művésztelep jövőjére az a lelkes készség, amivel a város és megye társadalma, vezetőségével az élen, a telep újjáépítését szorgalmazza, de szükség von állami támogatásra is… Csak két épület rendbehozásáról van szó a sok között és a művészek megint megmutatják, hogy érdemes volt helyreállítani a szolnoki művésztelepet.” A Szabad Nép 1947. április 20-i számának „Fel kell építeni a Szolnoki Művésztelepet!” című cikkében Baranyó Sándor festőművész írta: „A művésztelep jelene annál szomorúbb. Szétdúlt házak, romok között virul a zöld gyep. A műtermeknek csak a helye van meg, vagy a falai. Szeretnők azt hinni, hogy a művésztelep jövője mégis szép lesz, szebb a múltjánál. Erre vannak biztató jelek is. A Kommunista Párt kezdeményezésére egy Intéző Bizottság alakult, amelynek feladata előkészíteni a telep újjáépítését. A Művészeti Egyesület feltámadt és taggyűjtő akciója során 300-an vállalták a tagságot, nyújtottak kisebb-nagyobb segítséget. Végső fokon azonban a telep újjáépítésének költségét — közel 700 ezer forintról van szó — csak a Közoktatásügyi Minisztérium segítségével lehet előteremteni.” A helyi kezdeményezések, támogatások kiegészítésére Darvas József újjáépítési miniszter, amikor Szolnokon a tüdőkórházat felavatta „…Szolnok kulturális életének egykori büszkeségét, a háborús viszontagságokban majdnem teljesen elpusztult művésztelepet látogatta meg —írja a Tiszavidék 1947. december 25-i száma. — A minisztert Chiovini Ferenc festőművész, a telep törzstagja kalauzolta, akinek a szemle után Darvas miniszter oly mértékű támogatást helyezett kilátásba, amely lehetővé teszi, hogy a telep egykori fényét visszanyerje. Egyelőre ígéretet tett három műterem és lakás Újjáépítési költségfedezet biztosítására. Az építkezést már január havában megkezdik.”
A támogatásból négy műterem, az épületek tetőzete és a telep kerítése újjáépült. A múzeum feladatának tekintette a művésztelep kiállításaiban való közreműködést, s 1952-ben „50 éves a Szolnoki Művésztelep” címmel retrospektív kiállítást rendeztünk a járási tanács épületében (ma múzeum). Ugyanebben az évben a Képzőművészeti Alap a telep kezelője, a négy műterem mellé még a két romos műtermet is rendbehozatta, amit beutalásos rendszerben ideérkező művészek egy-két, esetleg több hónapig váltakozva használtak. 1952-ben a Közlekedési Műszaki Egyetem Szolnokra településekor a művésztelep másik romos épületét hozta rendbe — ideiglenesen egyetemi kollégium céljára felhasználva. —Ezt 1955-ben, — amikor a Közlekedési Műszaki Egyetem Budapestre történő áttelepítése megkezdődött, — hat műtermes lakássá alakította vissza a Képzőművészeti Alap. Az évenként rendszeresen rendezett képzőművészeti kiállítások, tárlatvezetések, műteremlátogatások ébren tartották a művésztelep továbbfejlesztésének ügyét. A megyei párt- és tanácsi szervek intenciójára megindult tervező és szervező munka és a művésztelep benépesítésével kapcsolatos elgondolásokat a Szolnok megyei Néplap 1956, szeptember 21-i számában vázoltuk:
„A Szolnoki Művésztelep ügyében
A művészetet szerető szolnokiak örömmel látják, hogy a Zagyva partján lévő művésztelepen teljesen újjáépült a második pavilon is. Hat műteremmel készen áll arra, hogy új művészeknek adjon helyet. Szükségesnek látszik azokat az elgondolásokat és a művésztelep eddigi munkájában helyesnek tartott és évtizedeken át bevált utat ismertetni, amelyen érdemes tovább menni. A Megyei Tanács Népművelési Állandó Bizottsága ez év tavaszán kibővített ülést tartott a Hazafias Népfront helyiségében, amelyre meghívott minden fórumot és minden szolnoki művészt, hogy az érdekeltekkel megvitassa a művésztelep helyzetét és a jövő feladatait. Jelentős tervek és határozatok születtek ezen a megbeszélésen… Felkerestem a Népművelési Minisztériumban a Művészeti Főosztály vezetőjét, akivel a minisztérium ezügyben kialakult álláspontjáról és terveiről beszéltünk. Kiderült, hogy a minisztérium álláspontja teljesen megegyezik a szolnoki tanács- és pártszervek véleményével. Ez pedig a következő; 1. A művésztelep teljes rendbehozása és a képzőművészeti célok szolgálatába állítása, 2. A művésztelep benépesítése 2/3 részben állandó művészekkel, főleg fiatalokkal és a műtermek 1/3-át az eddigi módon, beutalt művészek számára biztosítani. 3. A művészek között lehetőleg legyen szobrász is. 4. Szükségesnek látszik — két író, részére is beutalásos formában helyet biztosítani a telepen, akik 1-2 hónapra Pestről lejöve megismerhetik a megye sajátos jellegét és a képzőművészekhez hasonlóan ábrázolhatják alkotásaikban. 5. Kiállítóhelyiség biztosítása egy állandó szolnoki művésztelepi képzőművészeti kiállítás céljára. Ez a múzeummal közösen oldandó meg. 6. A művészek letelepítéséhez anyagi előfeltételek biztosítása (országos megbízások, ösztöndíjak, a tanácsok által kitűzött díjak, pályázatok, üzemek és vállalatok által történő vásárlások elősegítése). 7. A művészeti nevelés és a művészek anyagi helyzetének biztosítása céljából meg kell vizsgálni a műpártoló egyesület fejlesztését. 8. A feladatok megbeszélését és a részletes tervek kidolgozását a Képzőművészeti Alap, a megyei és városi tanács megbízottai, a szolnoki művészekkel közösen végezzék. Ezekben a célkitűzésekben tulajdonképpen a művésztelep hagyományaiból azokat kívánjuk érvényesíteni, amelyekkel a jövője fejlődését biztosítottnak látjuk. Éppen ezért érdemes néhány mondattal visszaemlékezni a művésztelep múltjára.
Az Alföld közepén, forgalmas utak találkozásánál, a Tisza alkalmas átkelőhelyen, évszázadok óta élénk forgalmú város Szolnok. Mozgalmas élete, vidéke, az 1848/49-es szabadságharc híres művészének, az osztrák Pettenkofennek is megragadta a figyelmét és több mint száz évvel ezelőtt kezdett lejárni Szolnokra. Itt készítette nagyszerű képeit, színvázIatait, melynek hatására a bécsi festők közül sokan rendszeresen lejártak nyaranként a Tisza partjára. Így vált Szolnok divatossá a művészeti életben. A bécsi festők nyomán magyarok is kezdenek Szolnokra jönni, Deák-Ebner Lajos, Bihari Sándor, Fényes Adolf, Mednyánszky László és az akkori magyar festészet majdnem minden neves művésze megfordult Szolnokon. Igy alakul ki a terv, hogy állandó művésztelep létesüljön itt, 1899-ben Bihari Sándor, Boruth Andor, Fényes Adolf, Hegedűs László, Katona Nándor, Kernstock Károly, Mednyánszky László, Mihalik Dániel, Olgyay Ferenc, Pongrácz Lajos, Szlányi Lajos és Vaszary János festőművészek kérik a minisztériumot, hogy „Szolnokon, a magyarság egyik jellegzetes középpontjában való letelepedésüket segítse.” A minisztérium és a helyi erők összefogásával meg is nyílt a 12 műteremből álló művésztelep, Támogatására műpártoló egyesület létesült. A telep rövid idő alatt nemcsak országosan, hanem Európa-szerte is ismertté vált. A fejlődést az első világháború zavarta meg, melynek végén a telep is súlyos károkat szenvedett. A Tanácsköztársaság művelődési programjának megvalósításában fontos szerepet szánt a szolnoki művésztelepnek: „Szolnoknak is fontos szerepe lesz a művészet értékes termelésének fokozásában, a művésztelep nagy fontosságú munkájában, az igazi művészet kincseinek és értékes alkotásainak a dolgozók által való hozzáférése lehetővé tételében.” Ezek a célkitűzések számunkra ma is érvényesek, adósok vagyunk ezek valóraváltásában. A művésztelep munkáját a Horthy-korszak gazdasági és kulturális politikája megnehezíti. A művészek anyagi gondokkal küzdenek, Szolnok város a mozi fele jövedelmével segíti a telepet. A fiatalok nevelése azonban rendszeresen folyik. A második világháború esztelen pusztítása szinte végromlásba taszítja a telepet. 1948-ban sikerült az egyik pavilon négy műtermét rendbehozni, hogy meginduljon az élet. Négy művész: Benedek Jenő, Bótos Sándor, Chiovini Ferenc és Patay Mihály kezdi meg a munkát. 1947-ben kiállításon számolnak be művészetükről. 1952-ben a művésztelepet átveszi a Kép-zőművészeti Alap és két újabb műtermet rendbehoz, hogy beutalt művészek részére vendég-műteremként legyen használható.
* * *
Ez a beutalásos rendszer jelentősen hozzájárult az elmúlt években a szolnoki művésztelep felélesztéséhez. Sok művész megfordult itt, akinek a művészete gazdagodott szolnoki élményekkel és alkotásokkal. Kialakult a művészeknek olyan szépszámú csoportja, akik rendszeresen évenként lejárnak Szolnokra — Székesfehérvárról Áron Nagy Lajos festőművész olyan jelentős alkotásokat készített, mint a „Zagyvapart”, amely a pesti kiállításon is feltűnést keltett. Székesfehérvári kollégái úgy nyilatkoztak róla, hogy Szolnokon vérátömlesztést kapott. Benedek Jenő Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész minden nyáron 1-2 hónapot dolgozik Szolnokon, Béres Jenő Budapestről több mint egy éve van itt. Műtermében készül a székesfehérvári vasútállomás 10×4 m-es faliképe. Jövőben is Szolnokhoz akarja kapcsolni festészetét. Az abonyi születésű Háy Károly László évek óta Szolnokon találja meg munkájának legkedvezőbb körülményeit. Most is Szolnokon dolgozik, a vasutasság életét dolgozza fel rajzaiban. Dombrovszky Szaniszló fiatal budapesti festőművész Szolnokon festette azt a képet, amellyel országos kiállításon először szerepelt. A kritika is, mint szolnoki művészt szerepelteti. A Derkovits-díjas Szinte Gábor a szolnoki Tisza Antal Termelőszövetkezetben készített képeivel számolt be eredményes munkásságáról a minisztériumnak. A szolnoki, de Budapesten lakó Berényi Ferenc és a szegedi Pintér József az elmúlt évben Szolnokon készített képeivel jutott be először országos kiállításra. Hosszú volna felsorolni azoknak a művészeknek nevét, akiket mi szolnoki művészeknek tartunk, — véleményünk szerint ugyanis — szolnoki művész nemcsak az, aki állandóan itt lakik, vagy aki majd állandó lakásra ide jön, hanem aki évenként 1-2 hónapot a szolnoki művésztelepen tölt és művészete itt telítődik meg az alföldi táj élményeivel és képeiben az itt dolgozó ember ábrázolása is fontos szerepet kap. A „legszolnokibbnak” tartott Fényes Adolf, Deák-Ebner, Bihari Sándor és a többi szolnoki festő sem töltött évente rendszeresen 1-2 hónapnál több időt Szolnokon. Az állondó itt lakó szolnoki művészek munkásságára is jó hatással van a pesti és a vidéki művészek idejővetele és a velük folytatott eszmecsere. De nyer vele Szolnok város kulturális élete is, mert az itteni kiállításokon képeikkel, a város kulturális életében, a TIT-ben előadásokkal szerepelni is szoktak és így a város, Szolnok művészetkedvelő lakossága képzőművészeti ismereteiben is gazdagodhat a velük való rendszeres érintkezés révén. A minisztérium művészeti főosztályának vezetőjével a fentieket megbeszéltem és a véleményünk egyezése azt mutatja, hogy a művésztelep fejlődése jó úton halad.”
Patay Mihály, a kiváló grafikus korai halála 1956 tavaszán érzékeny veszteséget jelent. De Gácsi Mihály fiatal grafikus Szolnokra telepedésével megkezdődik a helyreállított hat új műtermes lakás benépesítése. 1959-ig a Képzőművészeti Alap tehetséges fiatal művészeket helyez a művésztelepre.
S a több évtizede Szolnokon dolgozó Chiovini Ferenc mellett Antal Ilona, Baranyó Sándor, Berényi Ferenc, Bokros László, Fazekas Magda, Gácsi Mihály, Meggyes László, Mészáros Lajos, Palicz József festőművészek és Nagy István, Simon Ferenc és Szabó László szobrászművészek alkotnak a szolnoki művésztelep műtermeiben. 1963-ban a telep gondját a tanácsok veszik át. Sor kerül a műtermek korszerűsítésére, a földgázfűtés bevezetésére. A művészek és a közönség kapcsolatát különösen a múzeum megnagyobbodott kiállító termeiben rendezett tavaszi és téli tárlatok, meg az egyéni kiállítások nagy közönségsikere jelzi. A 60-as évek közepén eljutottunk oda, hogy egy-egy tárlat megnyitása eseménynek számít, s zsúfolásig megtelnek kiállítótermeink. Sok szerepe van ebben annak a ténynek, hogy a párt- és tanácsi szervek szívügyüknek és kötelességüknek tekintik a képzőművészet ügyeivel való törődést, de a tömegszervezetek és különösen a Hazafias Népfront művészetbaráti köre is érzik, hogy Szolnokon a hagyomány is arra kötelez, hogy festőink, szobrá-szaink alkotó munkáját figyelemmel kísérjék és segítsék. A Szolnokon és a megyében rendezett kiállítások mellett művészeink rendszeresen résztvesznek országos és nemzetközi kiállításokon, s gyűjteményes kollektív tárlattal mutatkoztak be a Műcsarnokban 1961-ben és Magyar Nemzeti Galériában 1966-ban. Különösen az utóbbi — nemcsak minőségében, de a terem adta lehetőségek kihasználásával méreteiben is — a legnagyobb jelentőségű szolnoki művésztelepi bemutatkozás jól megérdemelt sikert aratott. A Magyar Nemzeti Galéria a Szolnok megyei Tanács támogatásával méltó katalógust jelentetett meg ez alkalombal. Ez a jól szerkesztett katalógus jelen kiállításunknál is jól használható a jelenleg Szolnokon dolgozó művészek munkájának megismerésére. Sokan sajnáltuk akkoriban, hogy a gazdag anyagot Szolnokon — megfelelő termek hiányában — nem tudtuk bemutatni. S most újabb határkőnél tartunk. Korszerű, kétszintes kiállítócsarnokot avatunk, a Szolnoki Galériait. Nem véletlen, hogy első tárlata: „A Szolnoki Művésztelep a felszabadulástól napjainkig” címet viseli. Célunk, hogy a művésztelep múlt és jelen alkotóit egységbe fogva, tárjuk nemcsak a műértők, hanem a művészettel ismerkedő dolgozók és ifjuság elé. Sok és értékes alkotás kerül most bemutatásra. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a múltban ezeknek egy-egy tárlaton csak kis részét lehetett látni, de a Szolnoki Galéria most már lehetőséget kínál a múzeumnak országos és nemzetközi rangú és jelentőségű kiállítás megrendezésére is. A Szolnoki Galéria megvalósulásáról érdemes néhány tényt leszögezni. A társadalmi igényt felismerve. c Hazafias Népfront kezdeményezésére a Szolnok Városi Tanács megvásárolta az 1899-ben, eklektikus stílusban készült belső galériás zsinagóga műemlékjellegű épületét, mely igen alkalmas kiállítócsarnoknak. Tiszaparti fekvésénél fogva, kupolás tetőzetével Szolnok jellegzetes városképéhez tartozik, felújításának terveit a Váterv szakemberei készítették, élükön SeclImayer Jánosné tervezővel. A felújítás jelentős anyagi áldozattal történt. A Szolnoki Galéria korszerűsítése fordulópontot jelent Szolnok életében. A közlekedésföldrajzi tekintetben oly kedvező helyen fekvő város új kiállítási csarnoka lehetőséget nyújt számunkra, hogy a több mint száz éve kialakult képzőművészeti élet történetének, részleteinek alaposabb feldolgozása megtörténhessék. Sorra vesszük azon jeles mesterek gyűjteményes kiállításait, akiknek művészete ide kötődik. Fényes Adolf és Aba-Novák Vilmos retrospektív kiállítását már meg tudtuk rendezni. De sok itt a tennivaló! Megkezdődtek egy nagyobb kiállítás sorozat előkészületei is, 1975-ben a Bécsi Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Galéria és a Szolnoki Galéria anyagából „Pettenkofen és kortársai” témakörben mutatjuk be a szolnoki művészeti élet kialakulását a művésztelep tényleges megalakulásáig. A tárlat anyaga mindhárom intézményben bemutatásra kerül. 1976-ban a sorozat következő részeként mutatjuk be Szolnokon „A Szolnoki Művésztelep megalakulásától a felszabadulásig” terjedő időszak művészetét. 1977-ben, a művésztelep megalakulásának 75. évfordulója alkalmából kerül sor „A Szolnoki Művésztelep 1945-1975″ című tárlat megrendezésére. Az ilyen összefoglaló kiállítások mellett egyéni kiállításokon kívánjuk feltárni elhunyt jeles mestereink életművét. De gondolunk a ma is köztünk alkotó idősebb és fiatalabb művészek gyűjteményes kiállításaira, a kortárs művészet támogatására. Bizton reméljük, hogy jelen kiállításunk, jövő terveink megvalósítása mindenkit meggyőz arról, hogy a Szolnoki Galéria létrehozása megérte az áldozatot.
Kaposvári Gyula
A Szolnoki Művésztelep a felszabadulás után című részt írta és a katalógust szerkesztette Kaposvári Gyula, a megyei múzeumigazgató. A katalógus a Szolnokon, 1972. április 29- én felavatott új kiállítócsarnok, a Szolnoki Galéria első tárlatához készült.
A katalógust tervezte: Mihály Kálmán
A címlap Benedek Jenő festőművész 1947-es szolnoki plakátjának felhasználásával készült.
A kiállítást rendezte: Kaposvári Gyula és Egri Mária
