Festő-és grafikusművész

 

 

georgiussoosur@gmail.com

Művészeti tanulmányaimat Budapesten a Török Pál utcai Művészeti Szakközépiskolában kezdtem Drazsnyák Antal, Szabó Jenő, Balázsné, Gacs Gábor, Gunda Antal, Szkok Iván és Zala Tibor mesterek irányításával, majd az Iparművészeti Egyetem Tipografikai Tanszékén folytattam, ahol Baska József mester bátorította a grafikán túlmutató festészeti törekvéseimet.

Az iskolai tanulmányok befejeztével többnyire alkalmazott művészeti tevékenységet folytattam,  főként a plakát, ill. lemezborító design, a színházi, film- ill. tv-díszletek és az animációs film,  valamint a tromp l’oeil /díszítőfestés területén.

Az így szerzett szakmai tapasztalatok egy (a kortárs plakátművészetben új, meghatározó fejezetet nyitó) saját grafikai „hangzás” (GEORGIUS DESIGN) – a szimbólumok tradicionális rendszere, legitim értelmezése mentén  építkező képi világ – kialakításához vezettek.

A párhuzamosan idekapcsolódó audiovizuális (kép/zene/színpad/design) aktivitásban feltöltődve – az experimentális (ART DECO OPERA) multimédia projektek révén – mindez szervesen integrálódott a 80-as évek kultúrájában (INDUSTRIAL).

Tágabb értelemben Számomra ez a művészi kísérletezés egyúttal a – festői megfogalmazással filmszerű szimbiózisban  „kép-ződő” –  zenei késztetések (hangzásvíziók és harmóniák) tudatos  „formába öntését” is jelenti (ENERGY CHURCH).

Alkotói feladatom az önmegvalósítgató „korszerűség” szintjein túlmutató tartalmak és minőség adekvát  megjelenítése, „le-képezése” (ARCHETÍPUSOK).

Tevékenységem centrumában a festészeti hagyomány folyamatos, megújulásra kész perspektíváinak gyakorlati feltárása áll (ÉRTÉKTEREMTÉS).

Munkáim megtalálhatók: külföldi (Terry Gilliam, Eddie Murphy) és hazai magán- ill. közgyűjteményekben (Magyar Nemzeti Galéria, Damjanich János Múzeum) a „Bécsi Művészeti Hetek”, a „Berlin Atonal”, Balázs Béla Filmstúdió, Mafilm, Magyar Televízió dokumentációiban és archívumaiban. 2005 óta a Szolnoki Művésztelep alkotóközösségében dolgozom. Alapító tagja vagyok a Szolnoki Képzőművészeti Társaságnak.

Egyéni és Csoportos Kiállítások, Installációk, Performance-ok:

1982    Budapest, Fiatal Művészek Klubja PETTING PIX

1984    Budapest, Fiatal Képzőművészek Studiója

1985    West Berlin: Ballhaus Tiergarten BERLIN ATONAL

1986    Wien, Messepalast WIENER FESTWOCHEN

Milano (I) Helter Skelter/ Lousanne (CH) La DolceVita/ Fribourg (CH) Frishon/ Linz (A)Stadtwerkstatt/ Den Bosch (NL) V-2  TELEPATHIC ART

Budapest, Műcsarnok 100+1 ÉV LEGJOBB PLAKÁTJAI

Linz (A) Stadtwerkstatt ARS ELECTRONICA

1987    München, Ravensburg, (D) INTERGALAKTISHE LAERM STRUKTUR

Budapest, Pesti Vigadó FIATAL MŰVÉSZEK FESZTIVÁLJA

1990    Budapest, NA-NE Galéria  ARS NOVA

1991    Budapest, Műcsarnok TIED A MŰCSARNOK

1996    Hamburg (D) Museum für Kunst und Gewerbe  MUSEN UND KANONEN

1998    Den Bosch (NL) V-2,  Wien (A) Future Sound  XPO

2000    Budapest, Műcsarnok, Dorottya Galéria MODERN

Budapest, Műcsarnok DIALÓGUS (Országos Festészeti Kiállítás)

2001    Gödöllő, Grassalkowich Kastély ÉLMÉNY ÉS ESZMÉNY

2004    Budapest, Vigadó Galéria EROTIKA

2004    Budapest, Millenáris SZAMIZDAT

Budapest, Kogart Galéria BUDAPEST SZALON

2007     Budapest, Millenáris TWO IN ONE – ZENÉSZKÉPEK

Millenáris, Jövő Háza Központ GEORGIVS: PROGRESSIVE PAINTING – VISUAL  ADVENTURES

Szentendre, Művészeti Malom MAGYARORSZÁGI MŰVÉSZTELEPEK

2008    Tervuren (B),  FURAMENT 2008 – 6. KUNSTTRIENNALE  VAN TERVUREN

2009    Szolnok, Aba-Novák Művelődési Központ FANTÁZIA ÉS KONSTRUKCIÓ

2010    ARCHETIPUSOK projekt

Szolnoki Képzőművészeti Biennálé, Aba-Novák Galéria Szolnok IV. ARTICUM

2011    Tervuren (B), Luxemburg DE FONTEIN! THE FOUNTAIN – 7. KUNSTTRIENNALE VAN TERVUREN

2012    Szolnoki Képzőművészeti Biennálé, Aba-Novák Galéria Szolnok  V. Articum Biennálé

2013    Kolozsvár (Erdély) Minerva Ház, A SZOLNOKI MŰVÉSZTELEP 111 1ÉVE

Szolok Városi Galéria ŐRZŐK  (A Szolnoki Képzőművészeti Társaság éves nagy kiállítása)

MTV M-1 egyenes adás – A BOLDOG SÁNDOR ISTVÁNról készült nagyméretű festmények felszentelése – Szolnok, Városi Nagytemplom

2014    Tervuren (B), IDYLLE – 8. KUNSTTRIENNALE VAN TERVUREN

2014    Szolnok, Szolnoki Művésztelep-Kert Galéria FÉNYVÁRÓK

2014    Szolnok, Tiszti Kaszinó ÉRTÉKTEREMTÉST

2015    Szentendre, Szolnoki Művésztelep 2015, MANK Galéria HELYSZELLEM

2015    Szolnok, Szolnoki Művésztelep-Kert Galéria KÖZÖTTÜNK MARAD, Ágotha Margit emlékére

2015    Szolnok, Szolnoki Galéria REFLEX, a Szolnoki Képzőművészeti Társaság éves nagy kiállítása

2015    Szolnok, Szolnoki Művésztelep-Kert Galéria ÜNNEP 2015

2015    Szolnok, Damjanich János Múzeum ÉRTÉKTEREMTÉS

2018   RÉSZ és EGÉSZ – A Szolnoki Képzőművészeti Társaság csoportos kiállítása, Aba–Novák Agóra Kulturális Központ és Szolnoki Galéria, Szolnok

2018   Szolnoki Művésztelep és a Kert Csoport csoportos kiállítása, Nagykörű Galéria, Nagykörű

2019  Jelenlét – A Szolnoki Művésztelep kiállítása, Halász-kastély, Kápolnásnyék

Publikációk:

– Kemény György: 100+1 ÉVES A MAGYAR PLAKÁT (Műcsarnok 1986)

– Bódy Gábor 1946-1985 ÉLETMŰBEMUTATÓ, Szerk.: Dr. Beke László, Peternák Miklós (Ernst

Múzeum, Tinódi Mozi, Műcsarnok 1987)

– Dr. Beke László: A MŰVÉSZET KATONÁI (SZTÁLINIZMUS ÉS KULTÚRA) (CORVINA )

– Georgius: A POST – INDUSTRIAL KORSZAK IKONOGRÁFIÁJA (MŰCSARNOK 2001)

– Bakos Katalin: 10×10 ÉV AZ UTCÁN (A MAGYAR PLAKÁTMŰVÉSZET TÖRTÉNETE) (CORVINA 2007)