Festőművész
e-mail: postamate79@gmail.com
Debrecen, 1979. 07. 03.
TANULMÁNYOK
1994 – 1998 Képző – és Iparművészeti Szakközépiskola, Budapest
1999 – 2004 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest,
Kovács Attila osztály
DÍJAK
2001 Barcsay – díj
2004 Kondor Béla díj
2019 Szolnoki Művésztelep – Kert Galéria Díj
EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK
2011 Tükrözések / Fénytörések, Duna Galéria, Budapest
2018 Veduták, Palota Galéria, Budapest
2021 Piazza, Kert Galéria, Szolnok
CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK
2010 KIM Szalon, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
2011 KIM Szalon, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
2014 Percepciós hipotézisek, Mamű Galéria, Budapest
2014 Újragondolt retrospektív, Mamű Galéria, Budapest
2015 Vázlat, Mamű Galéria, Budapest
2015 Utolsó réteg, Udvarház Galéria, Veresegyház
2015 Narratív Konfiguráció, Mamű Galéria, Budapest
2015 Harmónia, Művészetmalom, Szentendre
2016 Random, Mamű Galéria, Budapest
2016 Művésztelepi kiállítás, K.A.S. Galéria, Budapest
2016 Art Market Budapest, Millenáris park, Budapest
2017 Formázott terek, Mamű Galéria, Budapest
2017 Tudósportrék, VárMező Galéria, Budapest
2017 Art Market Budapest, Millenáris park, Budapest
2018 Értelmezett relációk, Gyergyószárhegyi Kultúrház Cika terme
2018 Art Market Budapest, Millenáris park, Budapest
2018 Élő magyar festészet, Kepes Intézet,Eger
2019 Utak, Berchtoldvilla, Salzburg
2019 Utolsó réteg III, Udvarház Galéria, Veresegyház
2019 Történet, Aba-Novák Agóra, Szolnok
2019 Élő Magyar Festészet, Óbuda
2019 Miniképek, Vízivárosi Galéria, Budapest
2020 On/Off, Mamű Galéria, Budapest
2020 Szúrópróba, Mamű Galéria, Budapest
2020 Legyőzött határok, Aba-Novák Agóra, Szolnok
2020 Miniképek, Vízivárosi Galéria, Budapest
2020 Gyermelyi művésztelepi kiállítás, Magyar Műhely Galéria, Budapest
2020 Transz, Szolnoki Galéria, Szolnok
2020 Art Market Budapest, Millenáris park, Budapest
2020 Mamű tréning, Kilroy Art, Csákberény
2020 Continuum, Magyar Kulturális Intézet, Ljubljana
A kiállításmegnyitón elhangzott szöveg:
Karlik Anett: Posta Máté/Piazza – Kert Galéria, 2021
Posta Máté művei realista jellegük miatt igen egyértelmű, könnyen értelmezhető alkotásoknak tűnnek. Valójában azonban festményei túlmutatnak a vizualitáson, hétköznapi valóságrészletei konceptuális minőségek hordozói. A szinte fotografikus hűséggel visszaadott látványrészletek nem mentesek az absztrakciótól sem, de mintha az absztrahálást a művész már a látvány kiválasztásánál megkezdené. Erre utal a kiállítás két hívószava: a Piazza illetve a Veduta kifejezések, melyek a mögöttes tartalom keresésére szólítják fel a nézőt.
A kiállításon szerepeltetett művek többsége az ütött-kopott falfelülettel, pontosabban annak egy darabjának részletes megfestésével foglalkozik. Ezen művek vedutaként való interpretálása tehát egy „pszeudo műfajmegjelölés,” vagy ha úgy tetszik, egy intellektuális játék, hiszen a hagyományos veduta ábrázolások szinte minden formai konvencióját figyelmen kívül hagyják. A művész megmarad ugyan a részletes, realista ábrázolásmódnál, ám a város látképe helyett annak egy kicsiny részletét választja képtémául. Lemond a távlati ábrázolásról, a topografikus hűségről, a nagy, állandó „egész” helyét az esetleges, változó „rész” veszi át. Festményeit nem a megjelenített látvány teszi hely specifikussá, hanem a valóság részleteként megjelenő utcatáblák. Mindezek ellenére a névválasztás nem a megtévesztés eszköze, hanem útmutató az értelmezéshez. Általa válik nyilvánvalóvá a bravúr: egy jelentéktelen, ám jól kiválasztott részlet betöltheti ugyanazt a funkciót, melyet a grandiózus egész megörökítése: képes egy egész város hangulatának megragadására.
Kézenfekvő, hogy akárcsak a sorozat, úgy a tárlat címe is az olasz miliőhöz kapcsolódik, hiszen a kiállított festmények szinte mindegyike Velence falrészleteit örökíti meg. A „tér” elnevezés mégis rejt magában némi anomáliát, tekintve, hogy az itt látható kétdimenziós művek tematikájukból adódóan többnyire sík felületre és szűk látószögre koncentrálnak. Azáltal azonban, hogy a városban megjelenő kültéri falfelületeket képezik le, az utca vizualitása bekerül a kiállítótérbe, amely ily módon térré alakulhat át. Játék ez az „itt” és „ott”, „kint” és „bent” között, amelynek egyébként a pandémia árnyékában különös aktualitása lehet. A cím tehát képek összessége által megidézett új minőségre utal: magára a kiállító térre, arra a „mátrixra”, amely a festmények között létrejön, s amelybe belépve a látogató vizuális kreativitása révén egy piazzán találhatja magát. Mivel egyik műalkotás sem örökít meg konkrét látnivalókat, hanem azokat esetleg csak a közelükben látható utcatáblával idézik fel, sokkal nagyobb teret engednek a teremtő fantáziának.
Posta egyes képein első ránézésre esetlegesnek tűnik, mi került a képmezőbe, mintha festményei kompozíciós lehetőségei épp oly determináltak lennének, mint a valóságot mechanikus úton leképező kameráé. Ilyen, szinte zavaró képkivágás figyelhető meg például Ponte Brazzo c. képen: egy ablakkeret széle pont belóg a képtérbe, míg az alsó számsor épp hogy nem csúszik ki onnan. Hasonló a Rialto c. festmény kompozíciója is: ott a kép széle egy erkélyt, egy ajtónyílást és egy faragott boltívet csonkít meg. Ezzel a módszerrel hangsúlyozza a művész, hogy műalkotása ténylegesen a valóság egy részlete, amelyet korrigálások nélkül, hitelesen ábrázol. Posta azonban a káoszban is megteremti a rendet. A Ponte Brazzon a téglákig lecsupaszított falfelület és a rendezett, fehér utcatábla harmonikus egyensúlyba kerülnek egymással. A Rialton a töredékek elhelyezkedése és az árnyékos illetve napsütötte falfelület aránya adja meg a kép dinamikáját, valamint finom ellentétet képez a mű két oldalán megjelenő indusztriális kábelek merevsége és a faragott boltív lágy ívelése.
Az Aranymetszés c. kompozíción az esetleges képkivágás érzetét a mű címe cáfolja meg, hiszen az egyenetlen téglafalat a homogén vascső épp az aranymetszés arányai szerint osztja két részre. A címadás és az ábrázolás ismét felhívják a figyelmet arra az igazságra, amit az utcafal részlete és a veduták kapcsán megállapítottunk: nevezetesen, hogy a részben benne van az egész; egy bagatell képtéma is megidézheti az antik tudomány fenségességét.
A Campo S. Polo című festmény a valóságrészlet figyelmes kiválasztásával magát a látványt értelmezi át: a képen a fő motívumot – a kereszt formáját – az épületnyílások közötti falfelület adja ki, kontúrját az ablakokat és üvegajtókat keretező fehér sáv alkotja meg. A mű tehát egy spontán kereszt kompozíció, amely ötvözi Posta két kedvenc motívumát: a pusztuló téglafalat és a tükröződő felületeket, amelyek egyébként igen eltérő festői kihívások elé állítják a művészt. Mind a málló téglafal, mind a tükör jelenléte miatt a műnek erős vanitas jellege van, amely a kereszt motívum által szakrális értelmet is nyer. A kereszt közepén megjelenő szent felirat, valamint az azt érintő és alatta végfutó kábelek révén talán a töviskoronára is asszociálhatunk, így szenvedéstörténeti utalásként is értelmezhetők. Ez a mű a tárlat talán legösszetettebb alkotása, amelyben számos ellentétes minőség (pl. banális és szakrális, pillanatnyi és állandó) egészítik ki egymást. Fotografikus hűsége ellenére konceptuális jellegét emelik ki a belőle kiolvasható klasszikus szimbólumok, mint a fal, a kereszt vagy a tükör.
Szintén több kulturális elem látható a Karnevál című képen, ami e miatt kissé eklektikus látványnak hat. A kép alján futó meander motívum, a Madonna szobor és az üveg mögött felsejlő maszkok ütköztetik a szent és profán témákat, de a tömör fal és a külvilág látványát részben visszaverő, ugyanakkor átlátszó ablak motívuma az anyagi minőségek ellentétét is hangsúlyozzák. Ugyancsak az üveg és a téglafal eltérő struktúrája figyelhető meg a Vaporetto c. képen, ami talán a legtöbbet mutat Velencéből a kirakatban tükröződő lépcsős híd fragmentuma által. A tárlaton ez az egyetlen festmény, amelyen az utca emberének kéznyoma, egy falfirka is látható. Ez a spontán gesztus újabb színt visz a megkopott falfelület, az azt részben korrigáló vakolat, majd az arra felfestésre került utcatábla időről és elmúlásról szóló párbeszédébe.
Kézenfekvő ugyan, de fontos kiemelni, hogy a pusztuló felületek ábrázolása révén minden kiállított festményen megjelenik a mulandóság témaköre. Explicit foglalkozik ezzel a Vanitas c. kompozíció, amely a frissen festett, ép állapotú és a már megkopott falécek felületét állítja egymással szembe. A klasszikus vanitas ábrázolások a földi javak mulandóságára hagyományosan különböző gyümölcs és virágcsendéletekkel, gyertyák, koponyák, homokórák, tükrök ábrázolásával hívták fel a figyelmet. Posta ez esetben is sokkal hétköznapibb látványt használ a téma feldolgozásához. A mű alaposabb szemrevételezése szükséges, hogy megtaláljuk a képen egy légy alakját, amely művészettörténeti utalás is, hiszen a holland kismesterek csendéletein a kis rovar mint a mulandóság szimbóluma jelent meg.
Összességében elmondható, hogy a művek konceptuális jellege mellett igen hangsúlyos szerepet kap a vizualitás. Posta rendre olyan képtémákat keres, amelyek szakmai próbatétel elé állítják. Különösen izgalmas számára az emberi alkotás eredményeként létrejövő geometrikus ritmika, a különböző felületek, matériák, s az azokat megkezdő idő pusztító nyomai, valamint az érzékelést befolyásoló fény-árnyék hatások és tükröződések. Maga a téglafal is, noha egy jelentésekkel többszörösen terhelt, a művészettörténetben gyakran használt szimbólum, Postánál inkább a faktúrák sokféleségének vizuális vizsgálatára alkalmas felületként jelenik meg. S noha elsősorban festői kihívások foglalkoztatják, a valóság leképezésével át is értelmezi azt. Képeinek hétköznapi témái a látványrészlet érzékeny kiválasztásával és az intellektuális előadásmód révén a létezés végső kérdéseihez vezetik el a befogadót.
