A fenti címmel rendezett konferenciát a Szolnoki Művésztelep a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A kétnapos rendezvényen művészek, művészettörténészek és a társszakmák képviselői négy szekcióban tizenhárom előadást tartottak.
Közben a Művésztelep és kapcsolódó épületeinek bejárása, műteremlátogatások, borkóstoló adott lehetőséget a helyszín megismerésére és a kötetlen eszmecserére, majd a konferenciát nyitott kerekasztal-beszélgetés zárta.
A konferencia címadása a maga pátoszos megfogalmazásában arra kérdez rá, vajon mi a képzőművészet küldetése napjainkban, de egyáltalán meg lehet-e válaszolni ezt a kérdést két nap alatt? Ha csak a konferencia szekcióit, tartalmi egységeit vesszük sorra, máris kirajzolódik, hogy rendkívül sokrétűen, számos szempont alapján közelítették meg az előadók a kérdéskört – mindannyian saját működési területük, tapasztalataik és meglátásaik alapján. A konferencia előadásainak felépítése a helyi témafelvetést egyre tágítva képzőművészetünk jelenének nagy, esetenként globális témákat is érintő dilemmáinak irányába vezetett.
A tanácskozás első napján A hely megfejtése című szekcióban a Szolnoki Művésztelep története került Képiró Ágnes művészettörténész előadásának középpontjába, kiemelt hangsúlyt szentelve a kolónia ezredforduló utáni újabb felívelésének, majd a résztvevők a 2020-ban megújult Szolnoki Művésztelepen tettek sétát Álmosdi Árpád és Csendes Monika építészek vezetésével. A hely művészettörténeti előzményeinek és valós fizikai adottságainak feltérképezése után Kertész Róbert régész ugrott vissza nagyot az időben, s mutatta be a mai Szolnoki Művésztelep előzménytörténetét egészen a török korban felépült, majd rommá rombolt szolnoki várra vonatkozó kutatásaiig. A szekciót Álmosdi Árpád és Csendes Monika közös előadása zárta, akik a 2002-ben újjáépített, majd 2020-ban felújított Szolnoki Művésztelep épületegyüttesének, valamint a helyszín további, napjainkban is építés és kialakítás alatt álló épületeinek műhelytitkaiba vezették be a hallgatóságot.
Szemszögek címmel az első nap második szekciója különböző aspektusokból vizsgált olyan kurrens kérdésköröket, mint a művésztelepeken alkotók tevékenysége, motivációi és értékpreferenciái Marczin István művészetszociológus előadásában; vagy a hőskultusz, a deheroizálás, a pátosz és a giccs a hazai köztéri szobrászat vonatkozásában L. Simon László költő prezentációjában. A kiberművészet és a mesterséges intelligencia kritikáját fogalmazta meg Gaál József festőművész a humánus értékek kiüresedését kárhoztató előadásában. Hasonlóan az előtte szólóhoz, a mesterséges intelligenciának a képzőművészet területén tapasztalható káros következményei és a képzőművészet jövőjéért aggódó attitűd kapott hangot Szurcsik József képzőművész – negatív témafelvetése ellenére – rendkívül szórakoztató előadásában.
A nap utolsó szekciója, a Térmetszetek üdítő színfolt volt a programok sorában, amelyben két határon túli tematika szerepelt három előadó dolgozata által. Ninkov Kovacev Olga és Szarka Mándity Krisztina A Vajdaság mint híd című előadásukban felvázolták Szabadka és Zenta művészeti-kulturális intézményi térképét, anyaországi kapcsolatrendszerét, vagyis a kulturális összekötő híd szerepére, relevanciájára, de problematikus pontjaira is rávilágítottak. Ferencz S. Apor képzőművész a Székelyföldi Grafikai Biennálé lendületes pályaívét rajzolta fel, melynek során egy nemzetközivé érett sikertörténet mérföldköveit tárta a hallgatóság elé. A konferencia első napjának kilenc, hol súlyos problémákat feszegető, hol jelentős érdemeket és eredményeket bemutató előadásai után a szervezők gondoskodtak a könnyed társalgás lehetőségéről, előbb borkóstoló, majd a konferencia zenéléssel is tevékenykedő résztvevőinek improvizatív koncertje formájában.
December 2-án, a konferencia második napján egyetlen szekció, a Bontás és összegzés keretében hangzott el négy előadás. Elsőként Wehner Tibor művészettörténész a magyar szobrászat jelenkori helyzetének válságjeleit taglalta kiáltványnak is beillő, rendkívül hatásos előadásában, majd mintegy menekülési útvonalat kínálva napjaink művészeti krízishelyzetéből Erőss István képzőművész a művészet és a természet kontextusáról adott elő – számos nemzetközi jó gyakorlattal igazolva téziseit. Stefanovits Péter képzőművész szintén a pozitív példák felől mutatta be az általa tíz éve vezetett Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának jelentős kiállításait.
A Szolnoki Művésztelepet több mint húsz éve vezető Verebes György festőművész a konferencia záróelőadásában a művészet küldetésére helyezte a hangsúlyt, s – kapcsolódva a rendezvény pátoszos címadásához – az átélés mélységének és az érzékenység megélésének, műalkotásokban realizálódásának hiányát hangsúlyozta napjaink képzőművészetében. A konferencia zárása hosszú, mindenki számára nyitott és tanulságos kerekasztal-beszélgetés volt, melynek vitaindító kérdése így hangzott: „Mi a kortárs képzőművészet szerepe?” Számos hozzászólás érkezett a kérdésfelvetéshez, melyek a felelősségvállalástól a szakmaközi együttműködés fontosságán át a financiális kérdésekig sok szempontból megvilágították a művészet napjainkbeli funkcióját, küldetését és problematikus jelenségeit, egyúttal összegezték is a kétnapos tanácskozás legfőbb konzekvenciáit.
S bár az írásom elején felvetett kérdést, a képzőművészet jelenkori küldetését szinte lehetetlen megfogalmazni egy kétnapos konferencia leforgása alatt, mind az előadások, mind a rendhagyó kerekasztal-beszélgetés rámutatott arra, hogy a fennálló problémák megoldása felé belső erőforrásainkra támaszkodva, közös erőfeszítések és a mindenkori értékek tisztelete jegyében vezethet az út – legalábbis ami a szakma képviselőit illeti.
A fotók forrása: Szolnoki Művésztelep, fotó: Vajó Levente
https://orszagut.com/kepzomuveszet/a-kepzomuveszet-kuldetese-ma-5460?fbclid=IwAR1kKzhL53NbJB5tVSFLM8pZW9L8A3a57dpUvF6ga69N0wd1R2adn5EBx80
