2024. február 9-én Közeledés címmel, László Dániel festőművész egyéni tárlatával nyitotta meg idei kiállítási szezonját a Szolnoki Művésztelep Kert Galériája. A március 2-ig nyitva tartó kiállítás az alkotó egy évvel ezelőtti reutlingeni ösztöndíjas időszakából mutat be válogatást.
Szolnok a délnémetországi Reutlingen városával 1990 óta testvérvárosi kapcsolatot ápol, s a két település között mintegy 15 éve aktív művészcsereprogramok szerveződnek. Egyik évben fél évet egy, a Szolnoki Művésztelep alkotókörébe tartozó művész tölt Reutlingenben, másik évben Reutlingenből érkező művész tölt Szolnokon egy féléves ösztöndíjas periódust. Tavaly László Dániel, a Szolnoki Művésztelep korábbi törzstagja, napjainkban visszajáró, hűséges alkotója töltött Reutlingenben hat hónapot, s ennek az időszaknak a terméséből válogatva nemcsak egy beszámolókiállítással örvendezteti meg a művészetszerető közönséget mintegy egy hónapon át, hanem művei ablakként tárják elénk mind a testvérvárost, mind annak közeli és kissé távolabbi épített és természeti környezetét, de a tárlat hangsúlyozza a partnerség relevanciáját is.
A kiállítás beszédes és találó címadása a Közeledés, mely a művész elmondása szerint a németekkel való partnerség letéteményese, de a művek láttán nemcsak erre az ember- és művészbaráti tiszteletreméltó attitűdre asszociálhatunk, hanem Reutlingen és Bajorország tájait is magáévá teheti a szemlélő, ahogy a látványhoz, a látvány mikéntjéhez és hangulatához közelít minket a festő a témaválasztásai, valamint azok vizuálisan izgalmas és dinamikus élménybeszámolója mentén.
Tulajdonképpen egy verőfényes útinapló tárul elénk, amely igazán aktuális ezekben a hetekben, hiszen László Dániel képei is jellemzően tavaszi, még kissé hideg, de már napsütésben, verőfényben gazdag környezetet, csalogató kirándulóidőt tárnak elénk. Képei a felfedezés, a kirándulási-utazási élmények emlékei, melyek nemcsak azt sugallják, hogy az alkotó mennyire szeret jönni-menni, felfedezni, új ismeretekkel gazdagodni, hanem a figyelméről és egyúttal értő megfigyeléseiről is tanúskodnak: akár egy autópálya szélén 50 éve álló, használaton kívüli, mégsem leamortizált vasútállomás képében, akár a múlt értékeinek és korunk jelenségeinek egészséges együttélését hangsúlyozva a képmezőkön.
László Dániel délnémet anzixába feledkezve érdemes elkalandozni a részletekben, melyekre a gazdagság kifejezést használnám, de oly módon, hogy megfordítom az ilyen szövegekben inkább használatos részletgazdagság szót, s azt mondom, a kiállítást a „gazdagrészletség” jegyében érdemes feltérképezni, mivel e műszójáték erősebben kifejezi azt az izgalmas gesztusjátékot, melyek egy-egy részletben az oldott, szertelen ecsetjáték, a fénycsillanásokkal ekvivalens színimpressziók, a nagyvonalú, lendületes ritmus- és formajátékok rögzülnek. Dinamikus, sugárzó energiákkal teli pillanatok sejlenek fel László Dániel képmezőin, melyek minden mozgalmasságuk ellenére a lecsendesedést és egyfajta hazatalálást, a ragyogó élményekben való fürdőzést közvetítik. Elég csak szimplán a művek elé állni, azokat pásztázva érezni, hogy semmi sem statikus, de mégsem rohanó – a pillanat varázsa közelcsalogató.
A Közeledés című tárlat jóval több, mint egy – amúgy önmagában is nagyon izgalmas – beszámolókiállítás, ugyanis a kiállítótér szomszédságában elhelyezkedő vendégműteremben László Dániel Szolnokon készült alkotásai borítják be a falakat, melyek a kiállítás nyitvatartási ideje alatt szintén látogathatók. Egymás közelségében, szinte parallel tekinthető meg az ösztöndíjas félév reutlingeni, és az elmúlt három év Szolnok-termése, a két egymástól mintegy ezer kilométerre fekvő város nem „turista-kompatibilis” anzixának sajátos vizuális lenyomatát megteremtve.
