Képiró Ágnes: Töprengés a Szépről – Országút online

 

Aba-Novák Agóra Galéria. Fotó: Baráth-Szabó Evelin

Korántsem jelent tematikai megkötést a hívószó, hanem szabadságot ad az alkotónak, hogy a tágan értelmezhető fogalomhoz szorosabban vagy lazábban kapcsolódjon a kiállításra szánt művével. Az idei év a „szép” jelensége, fogalma köré szerveződött, melyhez látszólag igen könnyű kapcsolódni, hiszen a kifejezés a művészet történetével mindig jegyben járt, ám a mindenki számára érthető, gyakran használt fogalom a művészet történetének egyik legbonyolultabb, legtöbbet változó, pontos jelentéstartalmát tekintve az egyik legnehezebben megragadható kifejezése.

Szolnoki Galéria. Fotó: Simon Ferenc

A szép az antikvitásban a jót és az igazat is jelentette, majd a mélyen vallásos középkorban az Isten által teremtett tökéletes világ leképezését, a reneszánszban pedig elsősorban a harmóniát és a művek mögött rejlő, korábbi névtelen pozíciójából előbújó alkotó géniuszának tökéletességét. A fogalom az újkorban, különösen a felvilágosodás idején racionalizálódott és egyre inkább autonóm lett – különválva a jó és az igaz megtestesítőjétől, megtartva esztétikai jellegét, mely annak külső és belső gyönyörűségére egyaránt vonatkozik. Később, a XIX–XX. század modern vívmányai, a XX. század első felének háborús pusztításai, azok előérzetei és következményei az avantgárd jegyében megteremtették a csúf esztétikáját is, ezáltal lerombolva a művészet addig kizárólagos szépalkotási szerepét, egyben megteremtve a szép kritikáját is. A szolnoki Szép című kiállítás az utóbb említett gondolatnak a jegyeit is hordozza, ahogyan a szépet közvetlen és kritikai olvasatában is a néző elé tárja.

Szolnoki Galéria. Fotó: Simon Ferenc

A két helyszínen, az Aba-Novák Agórában és a Szolnoki Galériában látható kiállítás száztizennégy alkotó másfélszáz művét mutatja be. Bár a csoportosulás neve Szolnoki Képzőművészeti Társaság, a kiállítók földrajzi lefedettsége jóval túlmutat a város vagy a megye határain, hiszen az ország és a határon túli területek számos pontjáról képviselteti magát a kortárs művészeti világ valamennyi generációja: a pályakezdőktől a középgeneráción át a doyenekig. Az idén tizedik alkalommal megrendezett seregszemlén hét képzőművész részesült díjazásban: a tárlat fődíját Szkok Iván érdemelte ki, az Aba-Novák Életműdíjat Bikácsi Daniella nyerte el, továbbá rangos díjakat kapott Olajos György, Szurcsik József, Szabó Franciska, Dorogi János és Sulyok Gabriella.

Szolnoki Galéria. Fotó: Simon Ferenc
 

Mintegy harmada tekinthető meg az idei seregszemle százötven alkotásának az Aba-Novák Agóra Galériájában. Néhány grafikát leszámítva, ebben a térben elsősorban festészeti alkotások kaptak helyet. Az itt látható egység a csend, a visszafogott narratíva vagy a narratívamentes művek bemutatására összpontosít. Az esetenként finoman ábrázoló, a természeti vagy épített környezetre, egy-két esetben a figurára, ám döntően inkább a gondolatiságra vagy annak elvont ábrázolására koncentráló válogatás egyes alkotásai hol meditatív visszafogottságukban, hol mérsékelt dinamikájukban létállapotokat és létkérdéseket vetnek fel. Ezek a művek előhívják és nosztalgiával jelenítik meg a múlt emlékeit, megmutatják a lét könnyűségét vagy a születés szépségét, s azt is, milyen a borús idő után a felragyogó derű vagy a lassan folyó, tág medrű folyam kedélyes víztükre. Ám az életöröm mellett a szomorúság és az elszigetelődés is felsejlik a csendekbe rejtezve.

Szolnoki Galéria. Fotó: Simon Ferenc
 

A Szolnoki Galéria két szintjén hetvennyolc kiállító több mint száz műve kapott helyet, a kiállítás – ahogy a képzőművészeti seregszemlékre általában jellemző – itt is festészeti dominanciájú, de szép számmal vannak jelen a karzaton hangsúlyos egységbe rendezve grafikák, valamint a tér számos pontján plasztikák. Az Agóra meditatív és absztrakt alkotásaival ellentétben a galéria tereiben a figura, a narratíva, a mozgalmasság, a színek és a kontrasztok dominálnak. Az egyes alkotók attitűdje és a szép jelenségéhez való viszonya a művek témáin keresztül kikövetkeztethető, legyenek azok letűnt korokat, a közeli és a távoli kollektív vagy személyes emlékeket nosztalgikusan vagy kíméletlen realizmussal felidéző alkotások, az ember környezetbe ágyazottságát vagy abból kitaszítottságát reprezentáló művek, felgyorsult korunk zaklatott rohanásának vagy éppen fragmentáltságának reflexiói, a szépséget nőalak-múzsák vagy szelíd, csalogató tájak formájában – akár közvetlenül, akár kritikusan – kifejező munkák.

Szolnoki Galéria. Fotó: Simon Ferenc

Arra a kérdésre, hogy napjainkban mi a szép, egyfajta választ adhat a Szolnoki Képzőművészeti Társaság idei seregszemléjének rendkívül sokrétű, megannyi stílust, irányzatot, hagyományt és megújulást, örök és aktuális kérdéseket és felvetéseket magában foglaló karaktere. A kiállított művek a szép fogalmához közvetlenül és kritikai reflexiókkal is közelítenek. Felmutatnak olyan ellentétpárokat, melyek a szép látványához és érzéséhez kapcsolódhatnak, úgymint a teljesség vagy az üresség, kiegyensúlyozottság és zaklatottság, a meghitt csend vagy a harsány zaj, vagy éppen a stabilitás és az instabilitás. Ellentétek, melyek akár a szép keresésére, akár a szép elvetésére irányulnak, a szépről képviselnek álláspontot.

 

https://orszagut.com/kepzomuveszet/toprenges-a-szeprol-szolnoki-kepzomuveszeti-tarsasag-kiallitasa-kepiro-agnes-cikke-5379?fbclid=IwAR0ucenpsz5V6PNF5lo5x2Nx8T26cSbQrzvibfELPzKexRgbtRSl4bB5gR4

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: