Verebes Edit – Szuhaj Katalin: Legyőzött határok

A kora őszi szellő elindul lefele a Zagyva folyón, finoman meglegyintve a fövénykerítéseket, aztán táncolva bukdácsol át az ösvényeken egészen a kacskaringós partot határoló erdősávig. A víz áttetszően zöld és a mélyén félénken remegnek a hínárok. A Zagyva folyó felett magasodó híd, e különös világok felett átívelve vezet a Szolnoki Művésztelepre.

A hídon átkelve, letűnt idők hangulatát megidéző Várkapu bűvöletében, ahol a Zagyva finoman belefolyik a szőke Tiszába, az arra sétálók hirtelen megtorpannak és tisztelettel áldoznak az előttük kibontakozó látvány előtt: már az Árpád-korban is állt itt egy földvár, amit aztán a török időkben I. Ferdinánd parancsára végvárrá bővítettek –ez volt az úgynevezett Szolnoki vár – amely a török fenyegetettség miatt stratégiai szerephez is jutott a XVI. században.

Az elénk táruló színpompás, szabálytalan alakú Várkapu mögött harmonikusan terül el a Szolnoki Művésztelep. Elkalandozik tekintetünk a napfényes, sík Alföld felett egészen a távolban derengő horizontig. Alattunk a Zagyva sodrásában keringő, a melegben vidáman hápogó, hideg őszi napokban összebújó kacsák és vízi madarak rezervátuma. A terebélyes facsoportok között suhog a szél, mintha rejtett üzenetet hozna távoli országok felől.

Itt, a Zagyva folyó partján, a régi vár helyén, egy hatalmas park mélyén megbúvó két épület 6-6 műtermében a háborúk okozta pusztítás, a rendszerváltások, felújítások és újjáépítések ellenére 118 éve folyamatos alkotómunka folyik. A Szolnoki Művésztelep épületei harmonikusan pihennek meg az őszi fényben és nagyvonalúan adnak randevút az oszlopaik és tornácaik alatt megbúvó szemlélődőnek. A parkban immáron tovaszáll a nyári meleg, hogy átadja magát az októberi színharmóniáknak: akár egy Palladio által megálmodott színpadi díszlet, az épületek arányait harmonikusan formálta hosszú évtizedek történelme, hogy a 2020-as években megújult formában táruljon az ide látogató közönség elé, mégis visszakanyarodva a dicső múlt emlékeihez. Az építészeti összhanghoz hozzáadódik az épületeket belakó művészek jövés-menése, a beszélgetések keresetlen bája: a Művésztelep éppoly sokszínű palettát tart felénk a művészek életvitelében, művészi útkeresésükben, mint az árnyas park látványában.

Két hónapja költözött vissza az élet a száz éves falak közé, lassan helyreáll a rend, és az alkotás terpentin illata lengi be a találkozások örömteli pillanatait.

A Szolnoki Művésztelep sokadik felújítását éljük, de a távol töltött idő nem állíthatta meg a művészettörténet kerekét, a telep életét mozgató művészeti iroda nem lankadó lelkesedéssel tervez, szervez és alkot. Alkot, hiszen minden új tárlat egy új világ, a benne helyet kapó művek pedig az őket alkotó művészek teljes univerzumának lenyomatai.

Még ki sem csomagoltak a tornácukon megilletődve álló művészek, máris egy nagyszabású kiállításra kaptak felkérést.

A Szolnoki Művésztelep és a MANK Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. közös projektbe kezdett, művészeti pályázatot írt ki. A Kép/Test/Lét című országos projekt keretében Legyőzött határok címmel hirdetette meg a szolnoki pályázatot, melynek elsődleges célja az volt, hogy az alkotóművészet területén tevékenykedő jelentős vidéki művészközösségeknek megjelenési lehetőségeket biztosítson, támogassa a művészek lokális megszólítását és közösségé formálását, ezáltal a különböző művészeti területek közötti összhang megteremtését, valamint a helyi és térségi művészeti élet erősítését.

A nagy sikerrel megrendezett kiállításnak az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ nagyszerű kiállítótere adott otthont, ahol a zsűrizés után, 54 művész munkája került bemutatásra. Határaink legyőzése az emberi élet legnagyobb kihívása, ezen belül a testi határok elérése, meghaladása vagy ennek teljes elengedése már az elme határait is feszegeti. Ennek megfelelően a kiállító művészek által körbejárt téma bemutatásának eszközei és látásmódja széles spektrumon mozog a kiállításon, utazásra hívva a nézőt a lélek finom rezdülésitől az izmok vad, ígérettel teljes vagy éppen reménytelen feszüléséig. A műfajukban is sokszínű, ámde kifejezetten erőteljes tárlat 2020. október 13-ig tekinthető meg.

Új nézőpontot nyerve, a tornácon ácsorogva, még mindig kissé megszeppenve nézik a halkan áramló Zagyva fölött süllyedő naptól megfestett égbolt fényeit. Minden bizonnyal azon tűnődnek, milyen jó, hogy ez itt és most az övék. Majd hirtelen mozdulattal belépnek a műterembe és megértik, mindez kiváltság, de felelősség is. Tenni-venni kezdenek, közeleg az éj egy új nap ígéretével.

-Még nem vagyunk nyitva, de tessék bejönni – szól az érkezőkhöz. Az átadó októberben lesz, szívesen megmutatom, igen, nagyon jó itt lenni.

A Szolnoki Művésztelep 1902-es alapításával hazánk legrégebbi művésztelepe, egyben Szolnok büszkesége, amely immár városunk és a kormány közös akaratának megfelelően nemcsak magyar, de nyugat-európai szemmel is egyedülálló lehetőségeket kínál a képzőművészek számára. A két éve kezdődött felújítás és fejlesztés első szakasza lezárult, a kolónia lakói visszaköltöztek, a 2002-ben megkezdett kulturális nyitás a Szolnoki Művésztelep szlogenje – Megújuló hagyomány – jegyében viszont tovább folytatódik, még inkább bekapcsolva Szolnok városát az ország és a nemzetközi művészeti élet vérkeringésébe.

A 2020. október 17-én 11 órakor kezdődő egész napos programsorozat, a Képzőművészet Ünnepe a Szolnoki Művésztelepen indul, ahol a megnyitó ünnepséghez a koncertet a Szolnoki Szimfonikus Zenekar szolgáltatja, a hangulati hátteret a Művésztelep ősparkja adja.

A program részeként 12 órától Szabó Ábel Munkácsy-díjas festőművész kiállításának megnyitójára is sor kerül, ezt követően 13 órától felavatásra kerül Pogány Gábor Benő Munkácsy-díjas szobrászművész domborműve, amellyel a nemrégiben elhunyt Nyolczas Nándor, kiváló barát, műpártoló, mecénás előtt tiszteleg a művésztelep mai alkotóköre. Ezután lehetőség lesz a Művésztelep közösségi tereinek, az új szobrász és grafikai műhely, valamint a húsz fő elszállásolására alkalmas tetőtéri szobák megtekintésére. Különleges alkalom az épülő Várkapu Látogatóközpontba szervezett körséta is, amelyet a Művésztelepet tervező építészek – Álmosdi Árpád és Csendes Mónika -, valamint a szolnoki vár feltárásnak régésze Dr. Kertész Róbert vezet.

Kiváló lehetőség ez arra, hogy személyesen is elbeszélgessünk az alkotókkal és egy forró ital mellett az októberi napfényben bejárjuk a Művésztelep belső és külső tereit, betekintsünk a kulisszák mögé és eljátszadozzunk a gondolattal, hogy egyszer mi is részesei lehetnénk az alkotás fennkölt folyamatának. Az egész napos program ideje alatt a grafikai műhelyben a Szolnoki Művésztelep kamarakiállítása tekinthető meg. A megnyitó ünnepség közkedvelt eseménye a 14 órakor kezdődő Festebéd, amely a két világháború közötti időszakban országosan is méltán elhíresült művésztelepi garden-partyk hagyományát, na meg a legújabb korszak ARTjáró Összművészei Fesztiváljait idézi meg.

A Szolnoki Művésztelepen induló programsorozat 16 órától a Damjanich János Múzeumban folytatódik a VII. Szolnoki Bronzszobrászati Szimpózium kiállításával, melyet 17 órától a két helyszínen szervezett: TRANSZ – A Szolnoki Képzőművészeti Társaság kiállítása követ az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Az egész napos program záró akkordja és egyben csúcspontja e nagykiállítás másik helyszínén, a Szolnoki Galériában zajló díjátadó gála 18 órától. Itt kell megemlíteni a nagykiállítás társrendezvényét, az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivált is, amelynek díjátadója közvetlenül a képzőművészeti esemény után következik. A két rendezvény ezen a ponton fizikailag is csatlakozik egymáshoz, és hol máshol történhetne az ezt követő társasági esemény, együttlét, mint a Szolnoki Galéria és a Tisza Mozi által közrefogott varázslatos helyszínen, a Múzsák terén.

– Kész vagy vele?

– Még nem. Megnézed?

– Meg. Jó. Ez most valahogy más.

– Igen, ezt is akartam. Jó a téma, egy ideje már ezen agyalok. Te elkezdted már?

Sötétedés után, ha az utcának már nincs zaja, könnyebb meghallani az emberre ereszkedő gondolatokat.

A 2020-as kiállítás tehát a TRANSZ címet viseli. A választott cím olyan többféle aspektusból megközelíthető témát jelöl, amely széles kőrű értelmezhetősége révén elsősorban inspiratív gondolati kiindulópontot kíván adni. A tematika – a korábbiakhoz hasonlóan – igyekszik olyan asszociációs alapot nyújtani, ami kortól és helytől függetlenül érvénnyel bír, teret ad a hagyománytisztelő és újító szándékú művek számára egyaránt. Egyéni alkotói szempontok szerint megközelíthető filozófiai – esztétikai, társadalmi, természettudományi, szakrális – vallási, pszichológiai, kompozíciós, technikai stb. – szempontból. A kiállítás volumenére és jelentőségére való tekintettel fontos, hogy az adott téma átfogó jellege révén lehetőséget adjon közelmúltban készült alkotások bemutatására, egyszersmind ösztönzést adjon új művek, aktuális reflexiók megvalósítására.

A kiállításra idén is a Szolnoki Képzőművészeti Társaság teljes tagsága, több, mint 180 fő kapott felkérést, 150-180 munkát várnak, tárlatot digitális katalógus, kisfilm archiválja majd, mint a korábbi években is, amelyek a Szolnoki Művésztelep honlapján érhetők el. A kiállítók az egész országból, sőt határon túlról is érkeznek, jól reprezentálva a mai magyar képzőművészeti élet keresztmetszetét. Ennél azonban messzebbre is terjed a látóhatár, ezek a művészek mind ismerik, elismerik Szolnokot, mint jelentős és inspiráló gyűjtőpontot. Baráti, szakmai szálakkal kötődnek a sajátosan vonzó levegőjű kolóniához, kialakítva ezzel azt a szellemi közeget, amely 2002 óta épül és erősödik a megyeszékhelyen. De hogyan is ír erről Verebes György, Munkácsy-díjas festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője:

”Annak ellenére, hogy szemléletbeli, ideológiai vagy más szempontok nem játszanak szerepet egy közös művészi arculat kialakításában, a hely szelleme mintha átlengené a közeget, észrevétlenül terelve a gondolatot és az alkotóerőt azok felé a kérdések felé, amelyek az ember lényegét érintik, divatoktól és trendektől függetlenül. A társadalmi aktualitások mindig is foglalkoztatták a művészeket, de ami ennek érvényt szerez és hitelessé teszi, az az érzékenység, amely mindenkor a művészi szemlélet lényegét képezte, és képezi ma is: a tapasztalt világ szimbólumként való megélése, a jelenségek mozgatóinak meglátása, a természeti analógiák fel-fedezése, mindezeken keresztül pedig önmagunk fel¬tárása. Rátalálni a világra magunkban.”