Keletmagyarországi Képzőművészek I. Tavaszi Tárlata 1965

.A Magyar Képzőművészek Keletmagyarországi Területi Szervezetének (Hajdú-Bihar, Debrecen, Bács-Kiskun, Szolnok) I. Tavaszi Tárlata hazánk felszabadulásának huszadik évfordulója alkalmából jött létre. A tárlaton első ízben szerepelnek együtt különböző alföldi művészcsoportok. A tárlaton kb. egyenlő arányban láthatók a debreceni és a szolnoki festők képei, bár az utóbbiak nagyobb számban állítottak ki, mint a debreceniek. Debrecenből ugyanis mindössze öt festőművész alkotósaival találkozunk a kiállításon, azokéval, akik jelenleg országos viszonylatban is legsajátosabb képviselői e város művészetének. A debreceni festészet és grafika képviselői három nemzedék törekvéseit reprezentálják. A legidősebb köztük a Kossuth-díjas Holló László; az ő festői oeuvre-jének minden arculatát bemutatja a kiállítás. Drámai tájszemléletét, emberábrázoló készségét s intim, de mégis erőteljesen megformált csendéletei egyaránt jól jellemzik a művész gazdag életpályájának újabb állomásait. A következő nemzedéket Félegyházi László és Menyhárt József alkotásai fémjelzik. Félegyházi e kiállításon vérbeli impresszionistának mutatkozik figurális kompozícióiban (amelyek főként leány-ábrázolásban válnak ki) és csendéleteiben egyaránt. Menyhárt stílusa eleve zártabb, mint Félegyházié, tematikája sokrétűbb, mint a kortársáé, színkompozíciói viszont leegyszerűsítettebbek.  A legfiatalabb nemzedéket a debreceniek közül Józsa János és Bíró Lajos képviselik, Józsa a kompozíció zárt felépítésében még tovább halad azon az úton, amely már Menyhárt művészetében is megjelent, ő azonban a Barcsay, Domanovszky féle erősen konstruktív geometrikus formálás híve, ez nemcsak grafikáiban, hanem olajpasztell képében is kifejeződik.  A valóság leegyszerűsítésének útján Bíró érkezik el legmesszebb, számára az élő formák mértani egyszerűségükben érdekesek, a tér hatalmas síkok mellérendelt rendszerévé válik, a színek elsöté-tednek, csak néha örvénylik fel rőt színben a nap sugara. A debreceni festőkhöz, grafikusokhoz csatlakozik Kiss Sándorné munkássága, aki batik technika segítségével készít kis méreteik ellenére is monumentális hatású kompozíciókat. Hajdú-Bihar megye vidéki művészei közül az idősebbik, Maghy Zoltán a népieskedő dekoratív szemlélet kifejezője, míg a fiatalabbik Madarász Gyula akvarelljeiben az impresszionisták puha festőiségét követi. A nagymúltú szolnoki művésztelep vezető egyénisége Chiovini Ferenc, aki általában az alföldi festészet hagyományait követi, bár a tárlaton szereplő egyik műve az Egry-féle fényvíziókat villantatja fel. A fiatalabb nemzedék legerőteljesebb egyénisége a zagyvaparti művésztelepen Baranyó Sándor, akinek kirobbanó vörös, sárga, kék színfoltjai Holló László hagyományait újult erővel folytatják. Stilizáltabban fogalmaz, a mértanias leegyszerűsítésre hajlik Berényi Ferenc, akinek egyik látomásszerű műve a norvég Munch expresszionizmusát juttatja eszünkbe. Hasonló tendenciák uralkodnak Medgyes László, Palicz József festészetében is, míg Mészáros Lajos, de főként Fazekas Magda a naturálisabb ábrázolásmód felé hajlanak. A szolnoki művészek munkásságához csatlakozik a jászberényi Sáros András is, aki mindössze egy nyugtalan kompozíciójú tájképpel szerepel. Bács-Kiskun megye festői közül négyen szerepelnek ezen a tárla-ton. A bajai Göldner Tibor alakos akvarell-tus képein a keményen megformált alakok zártságát sárga tónusok oldják fel, a másik bajai festő, B. Mikli Ferenc olajtemperáin viszont az erőteljes zöld színek uralkodnak. A kecskeméti művésztelepet a Palkó-házaspár művei képviselik. Palkó József tájábrázoló grafikái realisztikusak, Palkó Józsefné Maros-tordai Anna temperaképe és filctoll grafikája a geometrikus felfogás felé hajlik. A miksei Tóth Menyhért olajképei a népieskedő primitívizmus és az expresszionizmus sajátos vegyületei.

A kiállításon öt szobrász is szerepel. A debreceni Berky Nándor sokalakos kompozíciója az antifasiszta emlékművek legjelentősebb alkotásainak stílusához kapcsolódik. A három szolnoki szobrász közt Simon Ferenc főként portréinak friss valóságával vonja magára a figyelmet, Szabó László kiállított művei témában és anyagban igen változatosak, legegyénibb hatású a dinamikus felépítésű faszobra. A Martfűn dolgozó Bencze József egyetlen realisztikusan megfogalmazott portrét mutat be. A jelenlegi Tavaszi Tárlat jelentősége művészeti életünkben, hogy a felszabadulás óta első ízben ad módot arra, hogy az Alföldön élő különböző művészi csoportosulások és egyéni törekvések együttesen lépjenek a közönség elé.

Dr. KÁDÁR ZOLTÁN művészettörténész, régés

Hozzászólás