Elhangzott 2017. május 31-én a Nagykörű Galériában
Kedves Művész Úr, tisztelt Tárlatlátogatók, Barátaim!
Nyilván többen megnézték, mik azok az usébti figurák… A Magyar Nemzeti Digitális Archívum leírása szerint az usébti múmia formájú emberi alak, behajlított, egymásra helyezett karokkal, kezében gyakran mezőgazdasági szerszámmal ábrázolva. A sírokban elhelyezett sírmellékletként a halott helyett dolgozó, a túlvilágon őt személyesen képviselő munkás. Ha az elhunytat munkára szólítják, a halottak birodalmában usébtije válaszol, dolgozik helyette. Az usébti szó jelentése egyiptomi nyelven: “aki válaszol”. Az usébtikre felírt hieroglif szövegek rögzítették a halott nevét és életében betöltött hivatali rangját, tartalmazták továbbá a Halottak Könyve megfelelő szövegét, amelyben arra kérik az usébtit, hogy jelentkezzen munkára a halott helyett a túlvilágon.
Az usébtik a könnyen elérhető, olcsóbban készíthető sírmellékletek közé tartoztak, így bárki, aki sírt építtethetett magának, usébtikkel vehette körül magát. Ez a korabeli szobrok minőségén is tükröződik, a gyerekesen elnagyolttól a művészi igénnyel kidolgozottig széles választékban kerültek elő a sírokból. A korai időkben síronként csak néhány darabot alkalmaztak, később több százat, de legfeljebb 401-et. Sok sírban az usébtik szó szerint a padlót borították, más sírokban külön usébtitartó ládikában voltak. A gazdagabb temetkezéseknél az usébtitartót is szépen díszítették. A Későkor előtt az usébtiknek felügyelőik is voltak, akiket ostorral a kezükben ábrázoltak. Egy-egy ilyen felügyelő tíz usébtiért felelt, ahogyan az életben is megszokott volt.
Az usébtik a múzeumok egyiptomi tárlatainak leggyakoribb tárgyai, legfeljebb az amulettek száma múlja őket felül. Számos usébti látható a budapesti Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményében vagy a debreceni Déri Múzeum egyiptomi kiállításán is.
A kiállítás névadó címének eredete után forduljunk a jelenbe, nézzük meg elsőként, ki az a művész, aki elkészítette az itt látható szép alkotásokat. Ki hát Szabó György, akit kitűnő szobrász és éremművészként tart számon a szakma és a művészetszerető közönség?
A Wikipédia így összegez: „A köztéri alkotások és kisplasztikák mellett jelentős az éremművészeti tevékenysége. Izgalmas térstruktúrákat hoz létre, melyek sok esetben épületmaradványokra emlékeztetnek. Kiemelkedőek egyedi, viaszveszejtéses öntészeti eljárással készült érmei, kisplasztikái. Fontos művészetpedagógiai munkássága.”
Az Artportál kiemel egy alkotói időszakot: „A 70-es, 80-as évek figurához kötődő alkotásait követően munkásságában a 90-es években felerősödött az elvont kifejezés: konstruktív, bonyolult téri áthatásokkal szabdalt művei furcsa építmények sejtésszerű megidézései.”
Az Art Szalon/Társalgó Galéria honlapján többek között a következőket olvashatjuk: „Szabó György 1947-ben született, 1972-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, mestere Somogyi József volt. Szabó György szobrai az absztrakció egy egészen különös változatát valósítják meg. Konstrukciói első ránézésre nélkülözik a figuralitást, a testet. A bronzból készült művek esetleges, nem e világból való szerkezeteknek tűnnek. Mégis, Szabó szobrai bevonnak minket saját terükbe, és struktúrájuk megszűnik idegennek lenni, minden részlet, minden nyúlvány tudatos szellemiséget takar. Beleveszünk a részletgazdag, kidolgozott felületekbe és valószerűtlen formákba, amelyekben bár nem találjuk az emberi testet, mégsem érezzük az emberség hiányát. Szabó György viaszveszejtéses technikával készült szobrai egyszerre zártak, behatároltak és mozgékonyak, alakulóban lévők… Keretezik a szabadságot és megvalósítják a figuralitást a konstrukcióban. „
Nagy T. Katalin egy téli Szabó György kiállítás apropóján az Új Művészet 2016. decemberi számában éjjeli bozótlakónak nevezi a művészt, és titkos kertnek az új és régi alkotások Társalgó Galériában kiállított erdejét… „Szabó György több mint négy évtizede van jelen a magyar művészeti szcénán. Az egykori Somogyi tanítvány sohasem szakadt el teljesen az emberi figurától, de volt, hogy inkább támaszokat épített, konstrukciókba rejtőzött, égieknek üzengetett, s most újra erősen „alakoskodik”. (…) „A szobrász régóta mítosz-és legendafüggő. Szívesen bolyong a labirintusban, azt hívén vagy remélvén, hogy a halandók számára is létezik Ariadné fonala, a létramászásról se tud lemondani, Jákob figyelmeztetése ellenére. Szabó azok közé tartozik, akik –még vagy újra – hisznek a tárgyak kultikus erejében.”
Nem szeretném, ha csak mások méltatása hangozna el ma itt. Szabó Gyuri munkáiról, személyiségének, alkotásainak rám gyakorolt hatásáról is beszélni szeretnék.
Szabó György kitűnő művész, s ezt- szerencsés találkozásként a díjakkal – a szakma, illetve a kulturális irányítás műhelyeiben is elismerték, elismerik. Munkácsy-díjas, de ezen kívül például a Soproni Érem Biennálé szinte minden létező díját elnyerte már
Három éve találkoztam igazán a Szabó alkotásokkal az internet és a könyvek elvontabb hatása, továbbá a műtermi, rendezetlen alkotás-halmazok zavarba ejtően gazdag intimitása után elementáris személyes erővel, a Szolnoki Galéria nagyszabású önálló kiállításán. A 2014-es kiállítást dr. Borsos Mihály, a Társalgó Galéria vezetője nyitotta meg, bravúros, gazdag szöveggel, mély ember, művész-és műismerettel. A gyönyörű belső térrel rendelkező szolnoki zsinagóga földszintjén mellbe ütött, letaglózott, egyúttal felemelt és ujjongásra késztetett az az alkotás-erdő, amit Gyuri elénk, körénk és belénk varázsolt. 176 Szabó György plasztika állt ott, mint őrzők a vártán, vagy – visszakanyarodva korábbi hasonlatomhoz – mint tölgyerdőben a szálfák. Felidézve és megosztva most Önökkel az élményt, mikor ezek között a „fák” között jártam, érteni és érezni véltem a művészt, a korpusz mellett láttam a lelkét, éreztem a gondolatait, talán még örömeit, apró szorongásait is… Lelkiismeretes, komoly, alapos, mégis idealista és álmodozó művész Szabó György. Már egy ideje azt is tudom, hogy önzetlen barát, türelmes és színes egyéniség, kitűnő társasági ember.
Négy és fél évtized jelentős időszak lehet egy művész életében. A sok száz Szabó alkotás, ami elkészülhetett negyvenegynéhány aktív esztendő alatt, soknak tűnhet a tárlatlátogató számára…, de Gyuri még ennél is termékenyebb művész, fejében ezrével tülekednek az ötletek… Ahogy ő mondta nekem pár héttel ezelőtt: „annyi szobrot nem csinálhattam még meg, amit megcsinálhattam volna!”…
Évtizede lett szolnoki művész. Műtermet kapott, befogadta a város és ő elfogadta a várost. Tudja már azt is, hol lehet beszerezni Szolnokon a legjobb késeket, vagy a legfinomabb tehéntúrót…, s néhány éve köztéri alkotása is áll a város fontos terén. Mégpedig nem akármelyik, hanem a Curriculum Vitae, röviden C.V., ez az erős önéletrajzi elemekből életre kelt, családi ihletésű remekmű. A felnőttet és az esendő gyermeket, az apát és a férfit egyaránt bemutató, egységben szemlélő és láttató, az élet nagy feladatának összetettségét, bonyolultságát felmutató és kitűnően ábrázoló alkotás…
Meglátásom szerint Szabó György messze nem csak leíró művész. Képes az elvonatkoztatásra, sőt, a többszörös absztrahálásra is. Összekapcsolja művészetében a konstruktív építkezést a figuralitással, ettől is koherens a művészete. Öndefiníciója szerint akkor is figurális művész volt, amikor évekig csak konstrukciókat alkotott. Szolnok, a Szolnoki Művésztelep elmúlt évtizede alkalmat kínált a figuralitás és a konstrukcionizmus összekapcsolására. A Reutlingeni fél éves ösztöndíj pedig, mely a két város közötti rendszeres művészcsere részeként valósult meg, kitűnő alkotások, mint az Angyalok titkos kertje, vagy az Éjkirálynő szülőhelye lett.
A C.V. mellett másik fő műve a Szélfiú, mely immár két városban is áll: Nagykőrösön, a szeretett szülővárosban, és Kunhegyesen, mindkettő a széllel jól kibélelt alföldi puszta kellős közepén. Vannak alkotások, melyek rejtélyesen születnek. Ilyen többek között a Szélfiú is. Egy nürnbergi kovácsmesternek, Peter Fischernek tulajdonítják a rajzot, ami az első ihletet adta. Fischernél még Szélisten volt a rajz címe, ami aztán módosulva 1986-ban testet öltött Szabó György műtermében. „Égből kapott ajándékként” – ahogy a művész fogalmazta. Ezt követően nyert a szoborterv egy pályázaton és kapott kicsit marginális helyet az alkotás a korabeli Nagykőrösön, az akkori SZTK bejárata mellett. Néhány éve, a szülőváros városközpont rekonstrukciójának részeként került méltó, talán végleges helyére a szobor.
Ugyancsak érdekes a C.V. keletkezésének története. Ennek a rajza több mint 10 évig várt a megformázásra. A művész a formázást sem kapkodta el, hiszen egy évig gyúrta újra és újra, mikor rájött, hogy ez a szobor nem valaki vagy valami, hanem ő maga… A felismerés előbb lebénította, hiszen transzformálta a művész és az ember felelősségét, majd új muníciókat adott az alkotáshoz.
Épp úgy nem szomorú szobor a C.V. – hiába mondják ezt sokan, ítészek is -, mint ahogy a művész személyisége sem szomorú, legfeljebb első pillantásra, az ismeretség felületes időszakában tűnhet annak. Szerintem Szabó Györgyöt, emberként és művészként is leginkább a melankóliával párosult derűlátás, nagyfokú belső erő jellemzi, továbbá az életideje előrehaladtával mélyülő bölcsesség, sokféle tapasztalat. Megfontolt, türelmes embernek ismerem Gyurit, akit egyre inkább a letisztult gondolatok és kiérlelt produktumok jellemeznek, legyenek azok műalkotások, megosztott történetek vagy egy baráti vacsora egyik vagy másik általa készített fogása.
A C.V. csörgősipkás bohóc figurája nem csak gyermekét cipeli hátán, de önnön életét, egy aktív és tevékeny életszakasz sokféle terhét, reményét, mindenkori új és új tervét is a különleges „puttonyba” pakolta. Az élet igazságos és igazságtalan terheitől, a súlytól, amit rendületlenül cipel, attól tűnhet egyesek számára szomorúnak a figura. Nekem a tagadhatatlan teherviselés látszata mögött mégis inkább könnyednek, elegánsnak, játékosnak, reménytelenül optimistának tűnik, miközben nem felejtem, hogyan felejthetném el, hogy – Gyurihoz hasonlóan túl a hatodik ikszen – az életnek terhe is van, nem csak szépsége és eredménye.
Szabó Gyuri érzékeny és tevékeny ember. Gyűjt, feldolgoz, alkot. Mikor olvas, képeket lát és gondolatban szobrokat formáz. Ha figurát mintáz, arra törekszik, hogy a térben mindig létrejöjjön egy új konstrukció. Fontos ihletadó forrás számára a mitológia világa. Nyilván nem véletlenül mintáz usébti figurákat sem.
Kiállításon vagyunk, egy újabb szép nagykörűi tárlat nyitó napján. A Nagykörű Galéria és a kiállító művész rendelkezésére álló tér adta lehetőségek miatt számosságában korlátozottabb, mégis jellemző áttekintés ez a tárlat, a főiskolás évektől egészen napjainkig. Kis túlzással egy Szabó György életmű kiállításon vagyunk. Remélem, hogy hozzám hasonlóan Önök is számos szépséget lelnek az itt kiállított művekben és élményekkel, gondolatokkal gazdagodnak általuk. Ezzel a reménnyel kart öltő jókívánsággal ajánlom figyelmükbe a kiállítást és a művészt.
