Elhangzott 2017. július 15-én a Damjanich János Múzeumban
Tisztelt Közönség, Kedves barátaink!
Egy fiatal, pályája első évtizedét bemutató festőművész áll képeivel Önök előtt. Akinek különös forma és színvilága kortárs képzőművészetünkben jelentős figyelmet érdemel.
Képeinek látványa szokatlan közönségünk előtt, ugyanis Varga József Zsolt munkáit nem a természetelvű realizmus, a látványt tükröző táj- figurális alakfestés határozza meg. Vásznait nem a körülöttünk burjánzó természet, a tárgyi világ ösztönzi. Művészetével kizárólag az ember belső létezésére, személyiségére, hitére koncentrál. Környezetének elemei csupán annyiban kapcsolódnak szimbolikus közlésmódjához, amennyiben közelebb visznek kompozíciója alapgondolatához.
Varga József Zsolt művészetének alapja a percepcionális JEL és annak bőséges tartalmú JELENTÉSE, a jelekkel asszociált szimbolikus tartalmak felidézése.
A jel-jelentés viszonya a hétköznapi életben automatikusan működik. Csak egyetlen példát említve, gondoljunk például a közlekedési jelekre – az elsőbbségadás, az egyirányú haladást, a kötelező megállást jelző táblákra. Az információs jelek jelentését pontosan ismerjük, parancsaikra cselekszünk anélkül, hogy gondolkoznánk eredetükön, méláznánk tartalmukon. A keresztény kultúrában járatosak kollektív ismereteik alapján ugyanígy használják hétköznapjaikban is a Biblia szimbólumait. Mondjuk a gyilkosra „Káin fajzatja”, egy nem kívánt szituációra „úgy kerültem bele, mint Pilátus a krédóba”, a tilosban járókra „a tilalmas alma mindig jobb ízű”. Vagy említhetjük a Jézus beszédeiből citált, „vak vezet világtalant”, a „más szemében a szálkát…” – köznyelvben gyakorta használt mondásokat. A keresztény közösségek számára elégségesek a tömör képi jelek ahhoz, hogy Krisztus életére asszociáljanak. A jászol a kisdeddel, egy férfi kíséretében egy szamár hátán gyermekét ölelő asszonnyal, egy asztalnál ülő 13 férfi, vagy a kereszt a megfeszítettel.
Varga József Zsolt szimbólumtára, képi jeleinek forrása is a keresztény kultúra kátéja, a Biblia. Forrásuk a hit; Istenben, vallásban, családban, az ember eredendő jóságában. És abban, hogy fajtánk fennmaradása az egymás iránti tolerancia, önzetlen elfogadás, tisztelet, szeretet és segítőkészség függvénye. Ám képei messze kerülik az egyházművészet realista kifejezési formáit – így a képein látható jelekből az Ó- és Újszövetségi tartalmainak visszafejtése nem egyszerű.
Abban megegyezhetünk, hogy a művek valódi jelentése felé, csak a látvány érzékelési tapasztalásait összegezve indulhatunk. Mindahhoz, amire az optikai látvány csupán utal, mindahhoz, ami mögötte rejlik, ami viszonylagos konkrétságához asszociálódhat.
A látott „jelektől” el kell jutnunk azok „jelentéséig”.
Varga József Zsolt kevés konkretizálható motívummal dolgozik. Elsődlegesen a szemünk által közvetített szín-forma jeleket, rajzolatot próbáljuk meg felfogni, értelmezni. A képtérben a tárgyiasíthatót, alakoknál a gesztusokat, mozgást, valamilyen antropomorfizálható „kifejezést.” S bár munkái jobbára figurálisak, sajátos tereiben való megjelenésük, viszonyuk, mozgásuk a megszokott realitástól merőben eltérő. Azzal együtt, hogy némi önkénnyel alakos kompozícióra, portrészerű „fejekre” sajátos belső világát képező „szobatájra” választható a válogatás, a képek közel sem szűkíthetők ezekre a témákra.
Elnagyolt testű alakok jelennek meg a művész által kreált, a klasszikus perspektíva, ábrázoló művészet szabályait nélkülöző sajátos terekben. Kontúrjaik jelölik ki helyüket, konkretizálják testrészeiket, méretüket, mozgásukat, gesztusaikat, egymáshoz való viszonyukat. Mind a körvonalak, mind az általuk körbezárt „test”, illetve a képtér egyéb részeinek színei, a kolorit kapcsolata, egymásnak felelgetése, áthallásai hangsúlyozzák-értelmezik a figurák gesztusainak jelzéseit. Varga, mint egy sablonhoz nyúl a festői praxisában megszokott test illetve fejformákhoz. Tömbös, körvonalaikkal jelzett alakjain, fejein mindig az a vonal, szín kap hangsúlyt, ami a lényeges „üzenetre”, a látvány mögötti jelentésre utal.
A személyes karaktert nélkülöző emberformák, fejek, körülrajzolt és színnel kitöltött szemek, orr, egyvonalas száj hordozói mindannak, amiről a művész lényegében szólni akar. Varga alakjainál, „kvázi-portréinál” a szemek alakításával jelzi a cselekedetet irányító tulajdonságok illetve a jó-rossz befolyások irányát, mértékét. A kontúrral jelzett szem a személyiség pozitív ösztönzőit vagy negatív kényszereit, míg a teli színnel festett másik szem a hatások személyiségbe épülését, felismerését jelzi. Mondhatjuk úgy is, a kontúrozott szemmel lát, míg a színnel teli szeme belső világát jelöli. Míg a fülek felerősített vonala a szentenciák meghallására, a száj az egész kompozíció irányultságának megfelelően a jó vagy rossz dolgok kimondására utal.
A térben megjelenő körvonalaikban határolt alakok kontemplatív jelenlétükkel, vagy viszonylagos mozgásukkal, gesztusaikkal más-más színkörnyezetben egzisztálnak. Jelzéseik asszociatív közegét Varga koloritja teljesíti ki, ami legalább annyira jelentős a szimbólumaihoz vezető úton, mint a tértől vonallal elhatárolt elemek. A vonalhatárok nélküli színformák magát a „létezést” jelzik, míg a kontúrok közé azok a személyiségjegyek kerülnek, amelyek a választásokat, a döntéseket irányítják. Az alakokat bezáró vonalakon belül valamint a kívül megjelenő foltok színkapcsolódása a külső-belső hatásokra utal. A belső meghatározókra és a külső befolyásokra. A többalakos képeken a testek téri helyzete, egymáshoz vagy egymástól való fordulásuk, kezük mozgása árulja el viszonyukat.
Varga József Zsolt vizuális felfoghatóságuk alapján munkáit nagyjából két csoportba sorolja. „Az egyikben az ember jelenik meg, a másikban a szoba a sarokkal, az ablakkal, és amit odakint látunk.” A saját meghatározása szerinti „szobatájak” tárgyi, azaz konkrét elemekkel, színformákkal jelölt szimbolikája csupán annyiban tér el figurális képeitől, hogy rajtuk az ember formai megjelölése nélkül utal érzelmi-gondolati működésének ambivalenciájára. Képein azokat a tárgyként kezelt motívumok érvényesíti. amelyek megjelenítése feltétlenül szükséges asszociációs körük bekapcsolásához, illetve a saját jelentéstartalommal használt színeket. A képtér színszövetében megjelenő, vonallal vagy foltjában különválasztott, képtárgyként felfogható elemei között a templomtömb, mint a Hit szimbóluma állandó. Kereszttel vagy csillaggal azonosíthatóan, többnyire monochrom teli színekkel kitöltve. Koloritjuk különböző, jelentőségük általában erős színnel kap hangsúlyt. A fogalmi kint és a bent (a külső és a szubjektív belvilág képzetei) képi szétválasztására a különböző jellemzőivel, különböző formátumokban képviselt „kvázi ablak” szolgál. Kint az „istenháza” képi jele mellett a „bent” vizuális megjelenése egy alsó vagy felső szobasarok három vonallal történő kijelölése. Mellette a különböző nézetű kompozícióban láttatott falakkal, ablakkal, kitekintéssel. Varga magát a „sarkot”a Biblia szegletkő-sarokkő igéihez, az Istenfia-szikla metaforákhoz kapcsolja. Magának a saroknak a lent-fent téri elhelyezése is Krisztus szimbólumaként képiesül, a koncentrált alsó szeglet inkább a bennünk élő, a földi világban jelenlévőt jelzi, míg a felső sarokrész már a megfeszítettre, a feltámadottra utal.
Varga tisztában van jó-rossz választásaink ambivalenciájával. Képeinek jelentős része ezzel a kettős kényszer közötti vergődéssel foglalkozik. Az ember hiába látja, tudja, mit kellene tennie, hogyan kellene döntenie, mégsem szabadulhat az őt érő folyamatos negatív hatásoktól. Magánéletében, családjában és embertársai közösségében. A gyermek Jézust – Keresztelő Jánost idéző játszóteres képein, – a Tékozló fiú, a Pecsételő, a Ládaőrző, a Vezeklők paraboláin bibliai példák szimbólumaival jelzi a választható utat. Az önzés, irigység, viszály helyett a toleranciáét, a másik megértését, elfogadását.
Kedves Barátaink! Lehetetlen ebben a rövidre szabott megnyitóban mindazt érzékeltetni, körbejárni, ami a művész ösztönzőit, színformákból, vonalakból alakított jelrendszerét, mögöttes tartalmait érinti. Varga József Zsolt jelen kiállítása munkáiból csupán szűk válogatás. Számos egy és kétalakos kompozíciójából, gyerekfejekből, Jóakaratú emberek sorozatából is csak mutatóban látunk néhányat. Fel szeretném hívni szíves figyelmüket, hogy a kiállításhoz készült egy kis könyv is. Ebben viszont bőséges képanyaga mellett részletes elemzéssel próbáltam meg fentieket igazolni.
A szomszéd teremben találkozhatnak a könyvvel, kérdezhetnek a művésztől, tőlem mindent, ami a festményekkel kapcsolatban Önökben felmerült.
Köszönöm hogy meghallgattak.
