Orosz Istvánnak ajánlva /Megjelent az ESŐ Irodalmi Lap, 2016/3. számában/ Furcsa kép. Bárányokat látok egy épületben. Álldogálnak, sétálnak, heverésznek, mintha legelőn lennének. Nyugodtak, láthatóan semmi sem zavarja őket. Klasszikus, római kori kör alakú csarnokban vagyunk, melybe felülről, a kupola nyílásán, akár egy gyűjtőlencsén keresztül árad a fény és szétterül a…
Olvass tovább
Megjelent a Magyar Napló 2017. júniusi számában
Olvass tovább
Újművészet folyóirat, 2007. október – XVIII. Évf. 10. szám Az 1902-ben alakult Szolnoki Művésztelep 2002-ben ünnepelte százéves fennállását. A művésztelep közel egyidős a Szolnoki Művészeti egyesülettel (megalapítása 1901. április 28.). Az egyesület feladata volt a következő évre átadni a tizenkét műtermet, ahol megindult a javarészt tájképfestőkből álló csoport tevékenysége. Az…
Olvass tovább
Hangjáték egy oktávra Rékassy Eszternek és Darvasi Lászlónak Első hang Ezt a történetet egy barátom mesélte nemrégiben. Az ő nagyapjával esett meg, az ötvenes évek vége felé, a felsőhegyi vásáron. Fontos esemény volt ez mindig, akkortájt meg különösen, a lapos Észak-Bácskában, a háborút követő nehéz időkben. Minden hónap első vasárnapján…
Olvass tovább
Pogány Gábor Benő szobrairól Ingatag, ácsolt létra tetején héjszerű embertestével, madárfejéből kinőtt agancskoronával különös teremtmény görbed sámándobja fölé. Karjai helyén lobogó szárnyak, patás lába örvénylő vitustánc ütemére dobban.Pogány Gábor Benő szobrai közt állok. Körülöttem négy mitikus lény bronzba öntött alakja magasodik. Nehéz tömegeikből ívek feszülnek, tengelyek csavarodnak egymást metsző spirálokká.…
Olvass tovább
Péter Lászlónak Az ember úgy veszi birtokba a világot, hogy elnevezi. Nevet adni pedig annyi, mint ismerni, a megismerés tényét tudatosan és akaratlagosan kinyilvánítani. A névadás az elme legfontosabb, legnagyobb erejű gesztusa. Olyan, mint ösvényt vágni a vadonban, a patakot öntözőcsatornába terelni, betörni a zabolátlan mént. Nevet adni annyi, mint…
Olvass tovább
Csurgai Ferenc művészetéről Egy képet nézek. Nem tudom, fénykép-e vagy grafika, de hamarosan rájövök, hogy mindegy. A felület lassan, ütemesen lélegzik, sóhajt, mintha félénken panaszkodna, aztán hirtelen felsikolt, szilánkokra törik, alázuhan valami sűrű éjfekete morajlásba, és onnan gömbölyödik elő megint óvatosan, hogy könnyezve felkínálja magát mindenféle feszítő, hasító hangzatoknak, amik…
Olvass tovább
Gondolatok Györfi Sándor rajzai kapcsán Mindenki a böllérre várt, az egész társaság, szomszédok, ismerősök, azok, akik csak bámészkodni jöttek ezen a fagyos januári reggelen a keresztapámék udvarába, vagy csak azért, hogy felhajthassanak egy jó kupica kisüstit a novemberi főzetből, miközben hosszasan tárgyalták, hogy a késés bizonyára az éjjel lehullott hó…
Olvass tovább