Kiállítási enteriőr. Verebes György: Athanor.

Az öt géniuszból az első az északi rész, amelynek a reprezentánsa Gulácsy Lajos: természetérzékenység, miszticizmus. A második a nyugat, amelynek a középpontja Párizs, s amelyet mondjuk Széchenyi és általában a magyar absztrakt festők testesítenek meg: kulturáltság, civilizáció. A harmadik délnyugat, a középpontja Athén és Róma: Berzsenyi, Kisfaludy, idill. A negyedik Erdély, középpontja Bizánc: szakadékos, etikett, ikonfestészet. Csontváryban is sok az erdélyi jelleg. Az ötödik az Alföld, erős énkiemelés és szabadságvágy: Tornyai és Koszta. Ez az ország ilyen különböző géniuszú területekből áll.

Verebes György: Visszavezető

Az öt terület valamilyen egysége a magyar ember. De az ötöt ritkán sikerül egy emberben realizálni. Kettőt-hármat igen, de mind az ötöt együtt csak ritkán. A magyar ember karaktere, hogy ez az öt terület széthúz, legszívesebben megenné egymást. Széchenyi úgy vélte, hogy a nyugatot kiterjesztheti az egész országra, nem gondolt arra, hogy az Alföld soha nem fogadja be. Az öt géniuszt ki kell művelni. Föl kell emelni, meg kell tisztítani, de elsősorban önmagunkban realizálni és aktuálissá tenni. Amíg ez nem sikerül, Európának sem tudunk semmi jelentőset mondani. A mondanivaló ott kezdődik, amikor az öt géniusz magas szellemi fokon meg tud nyilatkozni képben, zenében, filozófiában, életszemléletben. Verebes György alkotásaiban, életszemléletében a teremtő ihlet által ez történik.

Verebes György: Beismerés

A műalkotást, ha teremtő ihletből fakad, különös varázs fogja körül. Persze kellünk hozzá mi, érzékeny szemlélők, hogy értsük, hogy örömet találjunk benne. Hogy örömet találjunk abban, hogy szemünkkel végigjárhatjuk, körültapinthatjuk az anyag és a szellem ötvözetének érzékletes világát, a színek és formák szigorú rendjét vagy szabad játékát. Kalandozásunk során (ha belefeledkezünk a műbe) már arra sem figyelünk, honnan indult el a művész: a színeket és a formákat közvetlenül a tárgyi világból ültette át vásznára, vagy a megtisztított elemeket továbbalakítja, a kép varázslatos tájait belőlük építi újjá. Verebes György alkotásai előtt állva első ránézésre nehéz eldönteni, vajon jelképekkel, szimbólumokkal vagy a természetelvűség szokásostól eltérő értelmezésével és használatával állunk szemben, olyanfajta képépítéssel, amelynek során a művész a formai szerveződés, az anatómia, a látvány általános törvényszerűségeit kutatja. Természetelvűség ez is, csak nem mereven, határozott keretek közé zárt definíció alapján, mert éltető ereje a szüntelen változás, mozgás, gondolkodás.

Kiállítási enteriőr. Verebes György: Athanor.

Verebes György harmincöt éve jár ezen az úton, és ezt a szemléletet, a külső és a belső valóság tapasztalásainak képekkel hitelesített bizonyítékait művészete legjellemzőbb vonásának tarthatjuk. Több utat járt végig a könyvillusztrációtól, a díszlettervezéstől a belsőépítészeti munkáktól a színházi zenén, a zeneszerzésen át a festészetig, s ezek közül bármelyik alkalmas lett volna több igényes életmű kitöltésére. Benne azonban a belső érzékenység (amellyel a természet és a társadalom világára egyazon erővel reagál) az intellektus kutatóösztönével párosult, és ez vitte és viszi ma is őt szüntelen előrébb, miközben újabb és újabb területeket hódít meg művészete számára, s az éppen most vizsgált területnek, az emberi állapotok tudati ősmintáinak, a befelé néző, időtlen mosolyoknak, a mozdulat mozdulatlanságának, a lecsukott, de látó tekinteteknek tanúságtételeit tárja elénk.

Verebes György: Túl  

Nem az álmok vagy az elszabadult képzelet világában járunk, ezt az utat a művész a maga számára nem tartja követhetőnek. A közelebbi utalásokat minimumra szűkítő tér, nem üres, csak láthatatlan, levegős, genezisszerű táj, zöldföld, kadmiumvörös, aranyokker és kobaltibolya fényben elősejlő, megmerítkező szubsztanciális lények, alvó titánok arca, kézmozdulatok, csigolyák, ősi jelek: csupa jelkép, csupa varázsszó ahhoz, hogy kiemelkedhessünk hétköznapi realitásunk bűvköréből, az átlagosból, hogy a tágabb összefüggésekben élő, azokat kereső művész világát láthassuk, megsejthessük. Az alkotó szerint az ember szerves tartozéka ennek a „más világnak”.

Kiállítási enteriőr. Verebes György: Athanor.

„Az első arc úgy jelent meg a képfelületen – idézem őt –, mintha felhőből bújt volna elő. Nem volt semmiféle előzetes koncepció vagy szándék, egyszerűen csak észrevettem, hogy ott van, eleinte alig felismerhetően, de később, ahogy a szemem hozzászokott a látványhoz, egyre kivehetőbben, végül szinte sugárzón. Nem tehettem mást, mint hogy elfogadom. Ahogy jöttek sorban, csak felismernem kellett őket. Arcok, kezek.”

Verebes György: Arany álmodó

Így bontakozik ki Athanor különös mitológiája. A középkori alkimisták állandó meleget adó, folyton égő, többtüzű kályhája. „A virtuozitást abban lenne lehetséges (…) felmérni, ahogyan bírja, uralja ezt az akadémikus technikát. Ahogyan kitart eredendő mélybarna melankóliájának alkímikusi anyagánál, ahogyan kitartja mélybarna melankóliájának hangját. (…) a körforgásból való kilépést, visszalépést, mint titáni gesztust is értelmezhetnénk, valamint azt is, hogy egyetlen kis ecsetvonás erejéig sem utal a mitikus hősök vad, szőrös vagy netán éppen képregényeket idéző ábrázolására” – írja alkotásairól földije, Tolnai Ottó. Igen, mintha valóban a káosz homályából és kavargásából határozottan előtűnő, a mindenségből eredő, de attól különváló, s egymással törvényszerű viszonylatba lépő lények, testek, testrészek, mozdulatok, a valóság születésének nagyjeleneteit revelálnák. Különös, ősi, intim, mégis általános lények (az akárkik) születésének vagyunk most is tanúi, de ha ezek a lények életre kelnének, vajon az ember szintjén folytatnák-e életüket, vagy valahol lejjebb vagy feljebb a szerveződés más fokán?

Kiállítási enteriőr: Verebes György: Athanor

A kitapintható, érzékletes arc és gesztusok szellemi lenyomatai, Veronika-kendői ezek a művek. A szenvedő és eszmélkedő, ösztönöktől, vágyaktól hajtott, rendet és harmóniát áhító, megkínzott és diadalmas ember képe villan fel előttünk számtalan változatban a képeket magunkhoz közel engedve. Azé az általános emberé (az akárkié), akik magunk is vagyunk, a természet és a társadalom világába ékelten. Athanor kályhájának kifogyhatatlan tüze melegíti kihűlő világunk utolsó gesztusait: a szórt fénybe burkolódzó, szabatosan szervezett struktúrákat, testeket, a komoly szívű, meleg színű felületeken a derűs koloritú, festőkéz szabdalta önportrékat, a barnás rostszöveten átvilágító genezist, a gótikus ívben záródó tenyereket, a sötét háttér előtt végigfutó erővonalak mozgékony szövetét, az aranyszínű sugárnyalábok színejátszó szőttesét. Portrék ők mind, a természet egyetemes szintjén élő ember képei, és éppen ezért ikonok is, modern felmutatásai az embernek, aki önmaga szüntelen újrateremtésére vállalkozik.

Verebes György: Egyszer visszatérő 

Verebes György az alkotóerő forrásáig lehatoló, a psziché különleges érzékenységét felfokozó érintkezést teremtette meg és biztosítja festészete számára. Nem önmaga jellegzetessé csonkítása, hanem rendkívüli szellemi terrénumokra történő eljutás, szellemi szabadmozgás jellemző művészetére. Személyes sorsa adottságaival és lehetőségeivel élve a szellemi szabadmozgás elkötelezettje. Festészetében rendületlenül tartja magát az elemi festői eszközök magas fokú kifejezőerejéhez. Nem tolmácsolója a világnak, a létezésnek, hanem a műveiben megnyilatkozó szellemiség, a hagyományossal szemben kötetlenebb kompozíciós törvényszerűségek lélekhez kötöttebb nyelvű megszólaltatója.

Verebes György: A várt

Ez a fajta egyszerre személyes és kollektív lélekkutatás teremtheti meg a kapcsolatot mindazzal a még felfedezésre váró, érzékfeletti szférával, ahová a szűk dogmáktól, teóriáktól, világszemléletektől, a művészet és a tudomány kisszerű behatároltságától, a tér és az idő korlátaitól való megszabadulás árán hatolhat be a művész. Az alkotó szellemi alkímiájának, művészetének lényege szerint mi mástól várhatja vágyai valóra váltását, mint az ember egzisztenciális tapasztalatainak művészi rögzítésétől?

Verebes György: Jel

Verebes György Athanor című kiállítása 2023. június 26-ig látható az Eötvös József Főiskola Kortárs Galériájában (6500 Baja, Szegedi út 2.).