IX. Szolnoki Bronzszobrászati Szimpózium

A művészettörténész számára mindig az egyik legizgalmasabb élmény az, amikor beleláthat egy különleges technikai eljárás titkaiba, amikor feltárul a „hogyan tudta ezt a művész megcsinálni” kérdés válasza, amikor fény derül szakmai fortélyok és műhelytitkok mibenlétére. Minden ilyen élményem között azonban a legszomorúbb és ugyanakkor a legkatartikusabb a viaszveszejtéses bronzöntéssel való megismerkedés volt.

Amikor egy bronz szobor előtt állunk, a kiállított alkotás befogadásakor maga a bronzöntés már teljesen másodlagosnak, egy szimpla technikai eljárásnak és érdektelennek tűnik. Ritkán szoktuk tudatosítani magunkban, hogy a bronzszobrok létrehozása mennyire hosszú, érdekes és jelen esetben allegorikus folyamat. Állandó interakciót igényel a művész és sok más magasan képzett szakember között. Az eredeti művek megalkotásától a bronz szobor befejezésig több hónap, sőt néha évek telnek el. És nem utolsó sorban drága eljárásról van szó, ahol az előállítás költségét csak egy olyan minőség alapozhatja meg, amit kifejezetten e technika, ez az anyag hívhat életre.

…

Az úgynevezett viaszveszejtéses bronzöntés módszerének lényege, hogy az alkotó által viaszban kivitelezett elsődleges szobrot agyagba burkolják, majd ebben kis viaszrudakból készült csatornákat képeznek. Ezt a modellt hevítik, aminek következtében a viasz megolvad és távozik a szellőzőnyílásokon keresztül, és egy üres negatív agyaghéj-nyomot hagy maga után, amelybe a felolvasztott folyékony bronzot bele lehet önteni. Miután ez lehűlt, az agyagot fel kell repeszteni, hogy előtűnjön a viasz eredeti bronz másolata, amelyet aztán csiszolni, cizellálni és patinázni lehet.

Ebben a bonyolult folyamatban eljön tehát egy pillanat, a legszívbemarkolóbb rész, amikor rombolni kell. Amikor az eredeti műalkotás, ami a művész alapvető gondolatát, prímér ideáját tartalmazza, megőrzi kezének, mozdulatainak a lenyomatát, ami egyedi és megismételhetetlen, az eredeti, viaszból készített szobor, a művelet során elpusztul. Felmerülhet a kérdés, hogy miért mond le erről az alkotó, miért nem állítja ki az eredeti szobrot? Mi az a kvalitás, mi az a szándék vagy üzenet, amiért felcseréli a kortárs művészet istenét, az originalitást?

A mediális jellegű művészetben az anyag, sőt a technikai eljárás folyamata is üzenet-hordozó. Mind az egész projekt, mind az egyéni munkák értelmezésekor olyan jelentésrétegek mutatkoznak meg, amelyek az eljárásban és annak folyamatában rejlő tartalmat közvetítenek. Az alkotás folyamatának értelmezése tehát, véleményem szerint, nem csak növeli e műalkotások szakmai, technikai megbecsülését, hanem feltárja azt a szenvedélyt és művészi szándékot, amellyel az itt kiállító alkotók dolgoznak, és amely alkotásaikban is visszaköszön.

A bronz szobrok rendkívül tartósak, nehezen károsíthatók, és nem veszítenek az értékükből, hiszen ismerünk ötezer éves darabokat a művészettörténetből. Ennek az anyagban rejlő tartósságnak nem is a fizikai, hanem inkább a szellemi jellemzőiben, szakralitáshoz való kapcsolódásában és a technika ősiségégében megfogalmazódik egy állandó, örök szépség keresésére törekvő értékrend és művészi állásfoglalás.”

Részlet Garami Gréta művészettörténész VII. Szolnoki Bronzszobrászati kiállítására írt megnyitó beszédéből