Szolnok megyében hagyományossá vált az évenkénti két képzőművészeti tárlat megrendezése, amelyen a szolnoki és Szolnok megyei képzőművészek bemutatják legújabb termésüket. 1964 első felében azonban a képzőművészet területén szervezeti átcsoportosítás zajlott le. A Magyar Képzőművészek Szövetségének Bács-Kiskun, Hajdu-Bihar és Szolnok megye, valamint Debrecen megyei jogú város területén dolgozó képzőművészei az eddigi megyei munkacsoportok helyett a Magyar Képzőművészek Szövetsége Keletmagyarországi Szervezete keretében folytatják munkájukat — Szolnok székhellyel. Ennek az összefogásnak eredményeként évenként a tavaszi tárlatokat a három megye együttesen rendezi meg váltakozóan más-más megyeszékhelyen történő megnyitással, ahonnan a kiállítások anyaga a többi megyékbe is átkerül. De az évenként eddig is megrendezett Téli Tárlat a jövőben is a szolnoki és a Szolnok megyei festők, szobrászok alkotásainak bemutatására szolgál. Csaknem teljes számban felvonultak képzőművészeink az 1964-es Téli Tárlatra is. A kiállított 71 alkotásból 38 olajfestmény, 23 grafika és 10 szobrászati mű. Ez a csoportosítás azt igazolja, hogy az eddigi kiállításainkon hiányolt grafikai alkotások megfelelő számban szerepelnek, és az így bemutatott anyag műfajonkénti tagolódása is hű képet ad megyénk képzőművészeti életéről. A Szolnoki Galéria négy kiállítótermét zsúfolásig megtöltő Téli Tárlat azt igazolja, hogy művészeink eredményesen dolgoznak, hiszen ebben az évben a Szolnokon rendezett Tavaszi Tárlaton kívül országos kiállításokon, egyéni tárlatokon, kamarakiállításokon is rendszeresen szerepeltek, s eredményeiket számon tartja mindenki, aki képzőművészetünk fejlődésével behatóan foglalkozik. Ami a jelen kiállításon a látogatót legjobban megfogja: az emberábrázolás, az élet közvetlen szemlélése, az alkotó munka művészi ábrázolása és a sok és igen szép tájkép. A Tisza hosszú időn keresztül csak neves költőink művészetében került megörökítésre. Festőink a múlt században festett epikus, romantikus képeiken kívül valahogy nem kívánták vagy nem tudtak megbirkózni a kanyargó víz igazi, bensőséges szépségével. Nagy örömünkre szolgál, hogy az utóbbi években csaknem minden festőnk megpróbálkozott a Tisza szépségének megörökítésével. Lírai, epikus és drámai színekben pompázik ezen a kiállításon is számos szép és igényes alkotás. Az emberábrázolás szobrászainknak eddig is fő megnyilvánulási formája volt. Ezen a kiállításon bemutatott köztéri, portré és tanulmány szobraik is élettől duzzadó szép alkotások. De grafikusaink, festőink is szívesen alkalmazzák központi témájuknak az alkotó, dolgozó embert. Néhány szép festményt, rajzot is találunk a tárlaton, amelyek a megyében folyó ipari, mezőgazdasági munkát igyekeznek művészi módon ” megörökíteni. A bemutatott ilyen témájú művek sikerének a titka az, hogy nem az építkezés, az állványzat, az óriási teljesítményekre képes gép áll alkotásuk középpontjában, hanem az azt mozgató, teremtő ember. S mindez olyan festői a megoldásban, amelyet magához közel érez minden látogató. Az 1964-es szolnoki Téli Tárlat megérdemli, hogy felfigyeljenek rá.
KAPOSVÁRI GYULA
