FOLYÓK KÖZÖTT – a 120 éves Szolnoki Művésztelep kiállítása Baján

A Szolnoki Művésztelep és a telep köréhez tartozó művészek munkáiból nyílik kiállítás a magyar kultúra napja alkalmából a Bácskai Kultúrpalotában, amely átfogóan mutatja be a mai szolnoki képzőművészet állapotát, egyben tovább mélyíti a baráti kapcsolatot a bajai Caffart Nemzetközi Művésztelep és a szolnoki kolónia között. Szeretettel várjuk e méreteiben és jelentőségében is kiemelkedő kiállítás megnyitóján 2023. január 20-án 17 órára a Türr István Múzeum és Bácskai Művelődési Központban!

 

 

A Türr István Múzeum és Bácskai Művelődési Központ a Magyar Kultúra Napja alkalmából meghívja Önt a

120 éves Szolnoki Művésztelep
Folyók között

című kiállításának megnyitójára.

Ideje:
2023. január 20-án 17.00 óra

A tárlatot megnyitja:
N. Kovács Zita művészettörténész

Helyszín:
Bácskai Kultúrpalota
Baja, Szentháromság tér 3.

Megtekinthető:
2023. március 6-ig, nyitvatartási időben, 8-18 óráig

 

Folyók között – a 120 éves Szolnoki Művésztelep kiállítása a Bácskai Kultúrpalotában
Baja, 2023. január 20.

Szentségtelen létedre nem félsz
Angyali pitvarokat tapodni?
Ki vagy, miért vagy, hol lakol? és kinek
Szavára mozgasz? s végre mivé leszel?
Míg ezt ki nem vizsgálod, addig
Por vagy az is leszel.

Csokonai Vitéz Mihály 1801-ben született, Az ember, a poézis tárgya c. költeményével köszöntjük a magyar kultúra napjának előestéjén művészetszerető barátainkat, kedves vendégeinket a 120 éves Szolnoki Művésztelep 14 alkotóművésze kiállításának megnyitó ünnepén.

Köszöntjük a Szolnoki Művésztelep vezetőjét, Verebes Györgyöt és a Szolnoki Művészeti Egyesület elnökét, Pogány Gábor Benőt. Szeretettel köszöntjük a kiállító művészeket: Baráth Fábián szobrászművészt, Debreczeni Fanni festőművészt, Fazekas Magdolna Munkácsy-díjas festőművészt, Kecső Endre festőművészt, Király György Barcsay-díjas festőművészt, Nagy Dénes festőművészt, Nagy Katain Matild grafikusművészt, Pogány Gábor Benő Munkácsy-díjas szobrászművészt, Posta Máté Barcsay-díjas festőművészt, Révi Norbert szobrászművészt, Sinka Péter grafikusművészt, Soosur Georgius festőművészt, Szabó Ágnes festőművészt és Verebes György Munkácsy-díjas festőművészt.

Csokonai a Himnusz megszületése előtt két évtizeddel beszél arról, hogy míg nem úgy élünk, hogy tudjuk, kik vagyunk, miért vagyunk és hol a helyünk, mi a dolgunk, addig csak por és hamu vagyunk. A kultúra, a műveltség, a művészet ismerete, tudása, birtoklása, használata, formálása tesz azzá bennünket, akik gyarapíthatjuk kultúránkat, világunk, az utánunk érkezők tárgyi és szellemi vagyonát, örökségét.  A kultúra fogalom a szó etimológiája szerint a colere latin igéből származik, melynek jelentése művelni. A kifejezés első olyan írásos emléke, ahol már nem a föld, hanem a lélek művelésének kifejezésére használták Cicero Tusculanae dispitationes Kr. e. I. századi művében található. A kultúra antropológiai megközelítése, (amikor a kultúrára, mint egész életformára tekintünk) Edward Burnett Tylor definíciójában jelent meg, amely szerint a kultúra olyan komplex egész, amely magában foglalja mindazt a tudást, képességet, hiedelmet, művészetet, morált (és még kb. 400  más képességet), amit az ember szocializációja során, mint egy társadalom tagja megszerez. E 400 féle különleges képesség közül ma a képzőművészet kulturális forrásainak és erőforrásainak vidékére, invitáljuk Önöket: a műalkotások DNS hálóját szövő, az anyag és forma kohézisét teremtő alkotó kezet vezető szellem, tudás, tapasztalat, intuíció forrásához, minden műveltség, kultúra adatbázisához és generátorához: az agyhoz.

Agyunk, ez a koponyánkat kitöltő, különös, titokzatos szürke állomány, valójában egy olyan biológiai eszköz, amely bármely ember alkotta gépnél bonyolultabb, összetettebb és kifinomultabb. Ebben a másfél kilónyi titokzatos kocsonyában olyan racionális gondolkodási és irracionális képzeleti képességek lakoznak, amelyek a legmodernebb komputert is sarokba szorítják. Olyan kommunikációs, tudományos és művészi lehetőségek rejlenek, amelyek egyszerre tudják létrehozni az atombombát és a Mona Lisát. A 120 éves Szolnoki Művésztelep kortárs alkotóművészei szürkeállománya illúzióinak bűvöletében állhatunk ma itt együtt. Szemtanúi lehetünk kísérletezéseiknek, játékaiknak, valóságunk és illúzióink határai között szórakoztatnak bennünket. 

Ha igaz, hogy minden kor társadalma, civilizációja, hogy minden kultúra művészetében fejezi ki legimpulzívabban a maga sajátos jellegét, akkor az is igaz, hogy minden művészeti stílus és minden alkotóművész a maga valóságképének legmegfelelőbb műfajait és formáit választja ki magának. Ha körbesétálunk a Bácskai Kultúrpalota kiállítótereiben, felfedezhetjük magunk is az alkotásokban rejlő egyéni valóságokat, sajátos illúziótípusokat, amelyből sok esetben felismerhető a munkák mögül kukucskáló alkotói személyiség is. Ahogyan az európai művészet évezredes történetében egymást váltó illúziótípusok a társadalmi és vallási változások függvényében váltak és válnak divatossá vagy vesztik el vonzásukat, éppoly sokszínűen és változatosan jelennek meg a Szolnoki Művésztelep jelenkori alkotóművészeinek munkáin is.

Valóság, illúzió és a kortárs ízlés minden alkotó személyiségének szűrőjén keresztül csöppen le a vászonra, vésődik a papírlapra, vagy válik plasztikus testté a posztamenseken.  Valóság, illúzió és ízlés arányaira, hatásaira, határaira keresik a választ az alkotók alkotásaikban. Az illúzió időtlen idők óta a művészet legfőbb éltető ereje. Bár tudományos szempontból az illúzió többnyire csak tévedés, amelyet könnyű elkerülni vagy műszerekkel helyesbíteni, jogos kérdés, hogy bizonyos helyzetekben mégis miért vezetik félre az embert érzékszervei? Az illúziók nem véletlen variációi az agynak, az idegrendszernek: sok közülük olyan tévedés, amely bizonyos rendszerességet mutat, megmérhető és hatásosan demonstrálható. S az illúziónak éppen ez a hatásossága termékenyíti meg a művészeket, ennek hatására kísérleteznek és játszanak az emberek a művészettel is.

Míg a valóság talaján járó hétköznapi ember hadakozik az illúzió, a tévedés ellen, a művészek körüludvarolják azt. Különös, ellentmondásos helyzet, ha a művészet az illúzió görbe tükrében mutatja meg nekünk a valóságot, vagy ha (mint jelen esetben) a tudomány, a művészetudomány tükréből (még ha homályosan is) szeretnénk láttatni a művészeket és a művészetet. Mert hiszen éppen az elhajlított és megtört fény tárta fel előttünk a csillagos égbolt titkait, vagy engedett a lencsék révén hihetetlenül alapos bepillantást a teremtett világ mélyebb struktúráiba – noha a teleszkóp és a mikroszkóp feltalálásának idején nem bíztak még ezekben a szerkezetekben, mondván: eltorzítják a valóságot. Sok észlelési illúzió azonban több mint puszta tévedés. Inkább önnön jogukon létező tapasztalatok, amelyek rávilágítanak a valóság egy olyan szeletére, amelyek tudományos látószögben nem látszanának. Az alkotóművész éppen az illúziónak ezzel a megvilágosító erejével él, amikor alkotásaiban illúzió és valóság viszonyának értelmezésére, a „tisztánlátás pillanatainak” rögzítésére vállalkozik.

Bármely szorgosan kutatjuk is agyunk illúzióinak forrásait, bármilyen sokféleképpen vélekedünk is a mindennapjainkban játszott szerepéről, nevettessen vagy ríkasson meg, gerjesszen csodálatra vagy visszatetszésre, tisztelnünk kell, és pedig nem csak a művészet vagy örömeink forrásaként, hanem ösztönző, inspiráló voltáért is, az új távlatokért, amelyeket megnyithat, s a válaszokért, amelyeket, ha mégoly sokfélék és paradoxak is, valóság- és igazságkereső kérdéseinkre adhat.

A két folyó között, a Zagyva és a Tisza partján fekvő Szolnok városáról, a Szolnoki Művésztelepről az elmúlt évszázadok kulturális, művészeti törekvései nyomán azt mondhatjuk, megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen művészeti jelenséggé, helyszínné vált a magyar művészet történetében. A 120 éves, Magyar Örökség-díjas Szolnoki Művésztelep működésének legújabb, ma is tartó időszaka 2002-ben kezdődött, amikor a kolónia fennállásának centenáriuma alkalmából felújított épületek átadásra kerültek és újból életre kelt az 1901-ben alapított Szolnoki Művészeti Egyesületet, amely a Szolnoki Művésztelepért Közalapítvány jogutódjaként tevékenykedik.

A Szolnok város által büszkén és felelősséggel vállalt feladat, a művésztelep megújítása, fejlesztése és fenntartása a telep történetének új fejezetét nyitotta. 

A róluk szóló publikációkban olvasható:

„A 20. század során sok vihart, pusztítást átélt művésztelep szellemi jelentőségének legfőbb bizonyítéka, hogy a történelem viszontagságai közepette is folyamatos alkotómunka helyszíneként szolgált, így került a mindenkori magyar képzőművészet élvonalába. Az intézmény ezen felül értékes szellemi műhelyt, bensőséges szerepet tölt be a város életében, együtt lélegzik a mindennapokkal. Szolnok a művészek otthonává vált, és ez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kolónia kiáltványok, programok nélkül is egységes arculattal jelenhetett meg a kulturális közéletben.” 

„A Szolnoki Művészeti Egyesület elsődleges feladata a Szolnoki Művésztelep szakmai működtetése, anyagi és erkölcsi segítségnyújtás az ott folyó művészeti alkotómunka feltételeinek javításához, színvonalának emeléséhez, annak érdekében, hogy ezzel is elősegítse az egyesület működési területén a képzőművészet fejlesztését, népszerűsítését, a kulturális örökség – ezen belül különösen a képzőművészeti örökség – megóvását. A közműveltség és a közízlés hagyományainak továbbfejlesztését, olyan a közösség szempontjából hasznos tevékenység végzésével, amely hozzájárul a közösség megerősödéséhez és az erkölcsi, gazdasági, társadalmi fejlődéséhez.”
(Részletek a művésztelep honlapjáról) 

Vajon nekünk, a kultúra, a művészet szolgálóinak és szolgálóleányainak mi mást is kellene, illene ünnepelnünk a magyar kultúra ünnepén? 

Szeretettel és tisztelettel köszöntjük a 120 éves Szolnoki Művésztelepet! Aki (Csokonai átiratában):

Szentségtelen létedre nem félsz
Angyali pitvarokat tapodni.
Tudod ki vagy, miért vagy, hol lakol és kinek
Szavára mozgasz. s tudod, végre mivé leszel.
Nem por és hamu.

N. Kovács Zita művészettörténész

Hozzászólás