Szemadám György: Verebes György kiállítása elé

Verebes György kezeket, arcokat és aktokat fest. Egyszóval az emberi testet. Ugyanakkor képeinek édeskevés köze van azokhoz a klasszikus aktokhoz, amelyek többnyire a női test szépségét ünneplik, és még kevesebb köze van a portréfestészethez. Mintha csak a hatalmasra felnagyított, és így önálló életre kelt kezek önvallomások, illetve önarcképek lennének és…

Continue Reading

Verebes György: Szóma széma – El nem hangzott monológ

Az új képsorozat megfestésébe egy igen hosszú érlelődési folyamatot követően fogtam bele. Úgy tűnik – vagy inkább tudom magamról – hogy rendszerező alkat vagyok, a dolgok folytonossága mindig is fontos volt számomra, és ez szellemi és lelki értelemben egyaránt értendő. Ez egyúttal a változások-változtatások fokozatosságát is jelentik az életemben, másképpen…

Continue Reading

WEHNER TIBOR: A lélek és a halál – országút online

Verebes György festőművész kiállítási kollekciójának megközelítése kapcsán, időlegesen félretéve megszokott művészettörténeti vizsgálati szempontjainkat, a tárlat különös címének – Szóma széma – indíttatására könnyed filozófiai sétát kell tennünk. Platónnak – akit élete során senki sem látott nevetni –, a Krisztus előtti ötödik és negyedik évszázad görög filozófusának egyik kései dialógusa a…

Continue Reading

Iratkozzon fel a Szolnoki Művésztelep hírlevelére

Értesüljön elsőként aktuális kiállításainkról és programjainkról! * indicates required Email cím * Vezetéknév Keresztnév   Tájékoztató A hírlevélre feliratkozottak megadott személyes adatainak kezelését a Szolnoki Művészeti Egyesület (székhely: 5000 Szolnok, Gutenberg tér 12/12., tel.: +3656742883, email: szolnokimuvesztelep@gmail.hu) végzi elektronikus direkt marketing üzenet küldési céllal, az adatok kitöltésével és hírlevélre feliratkozásával…

Continue Reading

Képiró Ágnes: A művészet küldetése ma – Országút online

A fenti címmel rendezett konferenciát a Szolnoki Művésztelep a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A kétnapos rendezvényen művészek, művészettörténészek és a társszakmák képviselői négy szekcióban tizenhárom előadást tartottak. Közben a Művésztelep és kapcsolódó épületeinek bejárása, műteremlátogatások, borkóstoló adott lehetőséget a helyszín megismerésére és a kötetlen eszmecserére, majd a konferenciát nyitott kerekasztal-beszélgetés…

Continue Reading

Képiró Ágnes: Töprengés a Szépről – Országút online

Nemcsak az egyre gyarapodó művészközösség alkotásainak találkozási lehetőségét adják a Szolnoki Képzőművészeti Társaság éves seregszemléi, hanem olyan csoportos nagykiállítások létrejöttét is jelentik, melyek évente más-más hívószavak jegyében szerveződnek.   Aba-Novák Agóra Galéria. Fotó: Baráth-Szabó Evelin Korántsem jelent tematikai megkötést a hívószó, hanem szabadságot ad az alkotónak, hogy a tágan értelmezhető…

Continue Reading

Képiró Ágnes: A patina ereje – országút.com

A bronzszobrászatban használatos patina kifejezés a fémtárgyak felületi elszíneződését, a szobrokon a levegő hatására keletkező zöldeskék vagy barnás nemes rozsdabevonatot jelenti, amely megvédi a további károsodástól a felületet. Enteriőr, időszaki kiállítások terme. Fotó: Simon Ferenc A patina átvitt értelemben régies jelleget jelent: pozitív értelmezésben a múlt értékeire, negatív kicsengésben az elavultságra…

Continue Reading