Elhunyt Nyolczas Nándor, a Szolnoki Művésztelep mecénása, a Szolnoki Művészeti Egyesület titkára

Kedves Barátaink!

Fájó szívvel tudatjuk veletek, hogy a Szolnoki Művésztelep és a Művésztelep alkotóinak mecénása, mindannyiunk jóbarátja, a Szolnoki Művészeti Egyesület titkára, Nyolczas Nándor, életének hatvanötödik évében itt hagyott minket.

Ahhoz, hogy a Szolnoki Művésztelep minden kiállítása és nagyrendezvénye megvalósulhasson, elengedhetetlen volt Nyolczas Nándor szerepe. Több mint 10 éven keresztül segítette a Művésztelep munkáját, évente legalább 40 alkalommal bérmentve biztosított számunkra egy, a műtárgyak biztonságos szállítására alkalmas autót. A nagyobb méretű szobrászati alkotások elkészítéséhez szintén bérmentve műhelyet és öntödét biztosított a művészek számára, és a már hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Szolnoki Bronzszobrászati Szimpózium sikere is köszönhető az általa rendelkezésre bocsájtott eszköz- és anyagbeli támogatásnak. Ezen felül a rendezvényeinkre érkező hazai és külföldi szakmai vendégeink méltó fogadását rendszerint vendéglátással támogatta.

. Ezek mellett személyének közösség formáló és összetartó ereje sem elhanyagolható, olyan tagja volt ő a Szolnoki Művésztelepet körülvevő művészetpártoló közösségnek, akiről elmondható, hogy „rá mindig lehet számítani”.

Búcsúzunk tőled Nándi, a jó Isten kísérjen további utadon.

Hozzászólás