Hangay Szabó László
szobrászművész


Hangay Szabó László  (Eger, 1953)

Édesapja (Szabó László) a szobrász szakon végzett tanulmányai befejeztével a nagy múltú Szolnoki Művésztelepre költözött, és adta át fiának a vésőt, később a műtermet is, ahol H. Szabó László ma is dolgozik. 1979-ben a főiskolán szobrász szakon végzett. Édesapjával közös munkáik, és helyi, országos, nemzetközi sikereik voltak.

Ars poetica:
“Szobraimmal, az esztétikai megjelenés mellett, filozófiai igazságokat igyekszem kifejezni. Számomra az élet nagy célja: létrehozni ezt a hatást…”

Művészeti szervezeti tagságok:
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
Szolnoki Művészeti Egyesület
Szolnoki Képzőművészeti Társaság

Legutóbbi nagyobb jelentőségű kiállítása:
1998      Olaszország – Dante Biennale
2001      Budai Vár- Reprezentatív kiállítás
2003      Százéves a Szolnoki Művésztelep – Jubileumi kiállítás
2008      Társművész:Jéga Szabó László :”Tiszavirágzás” c. nagyméretű installációjában,mely a
szegedi CORA áruház megbízásával jött létre.
2008-2009   Jéga Szabó László által létrehozott:”Új Korszak” (“New Age”) Hungary
2008-2009   Vándorkiállítás vendég-vándorművésze, a:”Két súly figyeli egymást – vagyok, mert
nem vagyok” (Pilinszky János idézet) c. alkotásával, Szeged
2008      Szeged, Art Restaurant művészétterem – Vendégművész: Feketű Boglárka keramikus
(Szeged). Vándorművészek: Bubla Éva, Daróczy Erzsébet, Juhász Ferenc, Ocztos István,
Ördög Zoltán
2009       Petőfitelepi Művelődési Ház – Vendégművész: Szabó Tibor festő, grafikus. Vándorművészek: Bubla Éva, Daróczy Erzsébet, Feketű Boglárka, Juhász Ferenc, Ocztos István, Ördög Zoltán
2011 óta rendszeresen részt vesz a Szolnoki Képzőművészeti Társaság kiállításain a Szolnoki Galériában