2026. április 1-én Kecső Endre festőművész két jelentős kiállítással jelentkezik Budapesten, a ➔ TAW Gallery és a Nagyházi Contemporary tereiben. A című tárlat új festményekkel mutatkozik be, amelyek erőteljes, karakteres képi világukkal a hagyományból építkeznek, miközben annak határait következetesen tágítják.
➔18:00 — Tokaj Art Wine Gallery (1054 Bp., Hold utca 21.)
➔19:30 — Nagyházy Contemporary (1055 Bp., Falk Miksa utca 13.)
A kiállítás május 1-ig látogatható mindkét helyszínen a galériák nyitvatartási idejében vagy előzetes bejelentkezés alapján.
➔18:00 — Tokaj Art Wine Gallery (1054 Bp., Hold utca 21.)
➔19:30 — Nagyházy Contemporary (1055 Bp., Falk Miksa utca 13.)
A kiállítás május 1-ig látogatható mindkét helyszínen a galériák nyitvatartási idejében vagy előzetes bejelentkezés alapján.
// A művész személyes ajánlása //
Ez a kiállítás számomra nem egyszerűen képek együttese, hanem egy olyan út lenyomata, amely nem lineáris, hanem spirális természetű. Visszatér, ismétel, körbejár — de minden kör egy másik szinten történik. Az eltévedés ebben a mozgásban nem kitérés, hanem szükségszerű mozzanat: a centrum elvesztése, majd újrafelismerése. Az út így nem a haladás illúziója, hanem a lényeg körüli fokozatos közelítés.
A „hibrid” ebben az értelemben nem pusztán esztétikai vagy stiláris kevertség, hanem a különböző ontológiai és szellemi rétegek egyidejű jelenléte. Az antik és a modern itt nem időbeli kategóriák, hanem minőségek: a tradíció és a fragmentáció, az egység és a széthullás dialektikája, amely az alkotás folyamatában feloldódni látszik.
Festői praxisomban a kép nem reprezentáció, hanem feltárás. A forma nem dekoratív elem, hanem jel – olyan szimbólum, amely túlmutat önmagán, és egy magasabb rendű struktúrára utal. A képeken megjelenő mitikus alakok – görög, germán és keresztény ikonográfiai elemeket hordozva – nem narratív szereplők, hanem archetipikus princípiumok manifesztációi. Jelenlétük a ciklikusságot idézi: a keletkezés és elmúlás, a felemelkedés és alászállás örök ritmusát.
A „hibrid” ebben az értelemben nem pusztán esztétikai vagy stiláris kevertség, hanem a különböző ontológiai és szellemi rétegek egyidejű jelenléte. Az antik és a modern itt nem időbeli kategóriák, hanem minőségek: a tradíció és a fragmentáció, az egység és a széthullás dialektikája, amely az alkotás folyamatában feloldódni látszik.
Festői praxisomban a kép nem reprezentáció, hanem feltárás. A forma nem dekoratív elem, hanem jel – olyan szimbólum, amely túlmutat önmagán, és egy magasabb rendű struktúrára utal. A képeken megjelenő mitikus alakok – görög, germán és keresztény ikonográfiai elemeket hordozva – nem narratív szereplők, hanem archetipikus princípiumok manifesztációi. Jelenlétük a ciklikusságot idézi: a keletkezés és elmúlás, a felemelkedés és alászállás örök ritmusát.
Az alkotás folyamata számomra ennek a ciklikus és spirális mozgásnak a tudatosítása. Az út filozófiája itt nem célorientált, hanem visszatérő: a kiindulóponthoz való visszajutás, amely azonban már nem azonos az eredetivel. Ebben az értelemben a hős útja sem lineáris történet, hanem egy beavatási kör, ahol az eltévedés, a szétesés és az újraszerveződés a transzformáció szükséges állomásai.
A két helyszínen egyszerre megjelenő kiállítás ennek a kettősségnek és egységnek a térbeli megfelelője: mintha ugyanazon centrum két vetületét látnánk, eltérő perspektívákból. A néző mozgása a terek között így maga is részévé válik ennek a spirális tapasztalatnak.
A két helyszínen egyszerre megjelenő kiállítás ennek a kettősségnek és egységnek a térbeli megfelelője: mintha ugyanazon centrum két vetületét látnánk, eltérő perspektívákból. A néző mozgása a terek között így maga is részévé válik ennek a spirális tapasztalatnak.
Számomra a festészet nem autonóm esztétikai gyakorlat, hanem a tradícióval való kapcsolat helyreállításának kísérlete. Nem múltidézés, hanem jelenidejű visszacsatlakozás egy olyan rendhez, amely a modernitás fragmentáltságában rejtve marad, de nem szűnik meg létezni.
Kecső Endre
