DR. IRÁS MÁTYÁS: MEGGYES LÁSZLÓ EMLÉKKIÁLLÍTÁS 2016

2016 augusztus 20Hozzászólások (0)

Elhangzott 2016. augusztus 20-án Szigetszentmiklóson a Városi Galériában

undefined

Az ember parányi lényként születik a világra. Öntudatlan kis emberként, aki ha művész lesz, már lelkében lakozik annak piciny csirája. Csak ennek birtokában válhat művésszé, ha a sors kegye továbbsegíti képessége kibontásában. A folyamat lassú és küzdelmes. Magában rejti a teremtés szépségének és kínjának változó érzetét.
Ha az érzések áradásával indult is egy kép születése, elkészülte után legtöbbnyire marad valami zavaró momentum, a kétség érzete.
Isten hozta Önöket, hölgyeim és uraim.

Az elmúlt gondolatok Meggyes Lászlót idézik. Ilyen volt ő, így tudott elmélkedni a művészetről, a festészetről és önmagáról. Aligha lehetne érzéklete­sebben bemutatni őt, mint saját szavaival.
Jó negyven éve volt, amikor megismertem őt. A Damjanich Múzeum egy téli tárlatának képeit szemlélgettem, mikor magam sem vettem észre, de hosszú percek múltak el, s én csak néztem, néztem a most itt is Iátható "Ablak télen" festményt. Önkéntelenül is megszólítottam a közelemben állót és elragadtatással kezdtem beszélni a képről. Ő ezt szerényen vette tudomásul. Meggyes László volt.

Ezt a találkozást aztán számtalan követte.
Élmény volt a festészetről, művészetről beszélni vele. A szerény, halkszavú ember egyszerre felderült, érezni lehetett, az élete volt a festészet.
Így tudtam meg tőle, hogy fiatalkori kedvenc időtől­tése a foci és festés-rajzolás volt. Útja érthető módon a csepeli Kemény Alfréd szabadiskola után a Képzőművészeti Főiskolára vezetett, első nekifutásra felvették. Mesterei Szőnyi és Domanovszky voltak.
A főiskola befejezése után rövid kitérővel érkezett Szolnokra. Mint mondotta, a víz szeretete, a nagy folyó utáni vágy hozta a városba. A művésztelep, a Tisza, kivált a Zagyva az akkor még érintetlen Tabán meghatározó hatással voltak művészetére. Igaz követője volt annak a szolnoki hagyománynak, melyet az osztrák Pettenkofen, Deák-Ébner, Fényes Adolf, Aba-Novák Vilmos jelentettek a magyar művészettörténetben. Szőnyi látásvilága ötvöződött az elődök szemlétetével, kialakitva egy sajátos, egyéni festési stílus-, színvilágot. Tehetsége bár alkalmassá tette volna rá, az izmusok nem tudták elragadni őt. Azt és úgy festett, ahogyan azt érezte, szerette.
Kevés olyan festőt ismertem, akinek egyénisége ennyire követhető volt müvészetében, mint Meggyes Lászlóé. Művészetében a szép, ahogyan Szent Ágoston mondja, "splendor ordinis" azaz a rend felcsillanása. Festészetének objektív üzenete van. Igazi természetelvű művész. Számára az évszakok, a színek vibrálása, a felhők játéka jelentik az élmányt. Jelenjen mindez meg a művésztelep kertjében, vagy a mezőtúri tanyák világában.
A nézők előtt először 1950-ben a Nemzeti Szalonban rendezett Országos Ifjúsági Kiállításon jelentkezett. A Szolnoki Közlöny 1957. május 13-án megyei képzőművészeti kiállitáson "Este a mezőn" címü művével ismerhette meg. Nehéz lenne felsorolni, hány tárlat nézője csodálhatta meg alkotásait.
Sokat szerepelt külföldön is, így Londonban, Drezdában, Bécsben, Párizsban, Szófiában, Chatorouban, Ratlingenben, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Nem maradtak el az elismerések sem. Ezek közül kiemelkedik 1998-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje.
Ez a kiállítás egy gazdag, szorgalmas életműnek csak egy kis szeletét mutatja. Követhető a korai alkotások és a kiforrott művész sokszínüsége. Akvarelljeiben éppoly otthon érezte magát, mint az olaj világában. Mint mondotta, mindkét technikát egyformán szerette.
Zárógondolatként engedtessék meg nekem, hogy Meggyes László szavaival búcsúzzak: "Ha festészetem a művészet e világához csak egy kis mozaikdarabkával is hozzájárult, akkor nem volt hiába. Hiszem, a parányi csíra termő virágot hozott."
A tizenhárom éve elhunyt mester most szülőföldjének tiszteleg, fogadják őt szeretettel!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Dr. Irás Mátyás
Szigetszentmiklós, 2016. augusztus 20.
 




Új bejegyzés