Verebes György - A Szolnoki Művésztelep legújabb korszakáról

2017 október 06Hozzászólások (0)

Megjelent a Magyar Napló 2017. júniusi számában

A 115 éves, Magyar Örökség-díjas Szolnoki Mű­­vész­telep működésének legújabb, ma is tartó időszaka 2002-ben kezdődött, amikor a kolónia fennállá­­sának centenáriuma alkalmából felújított épületek átadásra kerültek. A XX. század során sok vihart, pusztítást átélt létesítmény állapota addigra olyannyira leromlott, hogy a hagyományhoz méltó szakmai működés feltételei kérdésessé váltak. A telep szellemi jelen­tőségének legfőbb bizonyítéka, hogy a történelem viszontagságai közepette is folyamatos alkotómunka helyszíneként szolgált, így került a mindenkori magyar képzőművészet élvonalába. Az intézmény ezen felül bensőséges szerepet tölt be a város életében, együtt lélegzik a mindennapokkal. Szolnok a művészek otthonává vált, és ez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kolónia kiáltványok, programok nélkül is egységes arculattal jelenhetett meg a kul­turális közéletben, országos szinten és nemzetközi vonatkozásban is öregbítve a város hírnevét. Ez a jellemvonás mindenekelőtt a hely szellemének köszönhető, a Tisza és a Zagyva folyók által körülölelt terület kisugárzásának, ami az egykori szolnoki vár helye is egyben.

A századik évforduló megünneplését a felújított kert és épületek átadása mellett a Magyar Nemzeti Galériában rendezett, a telep történetét bemutató nagyszabású tárlat, valamint egy reprezentatív kötet kiadása és bemutatása is kísérte, jelezve az elköteleződést a hagyomány megtartása iránt. A további működés záloga azonban az egykori Szolnoki Művészeti Egyesület újraalakítása volt, amely a telep szakmai munkájának irányítását, szervezését vállalta. A tíz műteremlakás mellett kialakításra került egy két teremből álló galéria, időszaki kiállítások bemutatása céljából. A műteremlakások határozott időre szóló igénybevételét pályázati úton elnyerő művészek mellett a folytonosságot azok jelentették, akik a megelőző időszakban is meghatározó személyiségei voltak a telep életének. Így létrejöhetett egy olyan közösség, amely egyszerre képviselte a hagyomány átörökítését és a változatosságot, a különféle művészi szemléletek együttélését és egymásra hatását. A kiállítótér, amely időközben a Kert Galéria nevet kapta, azon túl, hogy a kolónia alkotói számára biztosít bemutatkozási lehetőséget egyéni vagy csoportos kiállítások keretében, más magyar vonatkozású és nemzetközi tárlatok szervezése révén kiemelkedő színterévé vált az ország képzőművészeti közéletének. Ennek és a megejtő szépségű környezet vonzerejének köszönhetően jelentős szakmai, baráti kapcsolatrendszer alakult ki a telep körül, ami biztosítéka a szellemi impulzusok áramlásának, az inspirációk gazdagodásának, a lehetőségek szélesedésének. Ez teremtette meg annak az igényét, hogy a jelenség szervezett formát öltsön, mintegy hivatalos keretet adva ezeknek az értékeknek. Megszületett tehát a Szolnoki Képzőművészeti Társaság, amely mára több mint 180 tagot számlál, igen markáns keresztmetszetét adva a kortárs magyar képzőművészeti életnek. A társaság tevékenységének fókuszában egy évente megrendezésre kerülő nagyszabású kiállítás áll, amely alkalomról alkalomra egy szimbolikus téma köré szerveződik. Bizton állítható, hogy immár nemcsak a város, de az ország egyik legrangosabb, legérdekesebb művészeti eseményéről beszélhetünk.

A kulturális közéletben betöltött szerep mellett a telep napjainkban is elsősorban a folyamatos alkotómunka helyszíne. A nyugalom szigete ez a város forgatagán belül, ahol valódi elmélyülésre nyílik lehetőség az épületeket övező őspark fái közt. A 2002. évi felújítást követően a kert rendezettebb formát öltött, és a nyilvánosság irányába is nyitottabbá vált. Ezzel együtt a természeti környezet a látogatók felé is azt a harmóniát sugározza, ami az itt alkotó művészek számára az egyik legfontosabb inspirációs forrást jelenti. Mintha egy sajátos, megfellebbezhetetlen rend terítené rá hálóját a helyre, ahol a történelem viharai szántottak a múltban. Ezek a viharok mára azonban elcsitultak, és teret adtak azoknak az erőknek, amelyek képesek megtisztítani az érzéseket és gondolatokat, és alkotómunkára ösztönöznek. Ezek talán nagy szavaknak tűnhetnek, de rátekintve a művészek munkájára, akik az elmúlt tizenöt év során hosszabb-rövidebb időt töltöttek itt, felfedezhető egy közös fonal, amely a fentieket igazolja. Annak ellenére, hogy szemléletbeli, ideológiai vagy más szempontok nem játszanak szerepet egy közös művészi arculat kialakításában, a hely szelleme mintha átlen­gené a közeget, észrevétlenül terelve a gondolatot és az alkotóerőt azok felé a kérdések felé, amelyek az ember lényegét érintik, divatoktól és trendektől függetlenül. A társadalmi aktualitások mindig is foglalkoztatták a művészeket, de ami ennek érvényt szerez és hitelessé teszi, az az érzékenység, amely mindenkor a művészi szemlélet lényegét képezte, és képezi ma is: a tapasztalt világ szimbólumként való megélése, a jelenségek mozgatóinak meglátása, a természeti analógiák fel­fedezése, mindezeken keresztül pe­­dig önmagunk fel­tárása. R­á­­ta­­lálni a világra magunkban. A Szolnoki Művésztelep olyan hely, amely lehetővé teszi ezt. Az itt alkotó művészek valódi kö­­zösséget alkotnak, amelyet a kol­­legialitás és baráti viszony jellemez. A Kert Galériában évente rendezett csoportos kiállítások so­­rán mindez tetten érhető. Ezek az alkalmak valódi ünnepek a mű­­vészközösség és a közönség számára egyaránt. Emellett rendsze­­resen sor kerül megmutatkozásra az ország más városaiban és külföldön, amelyek között külön jelentőséggel bírnak azok a tárlatok, ahol a szolnoki Damjanich János Múzeummal közös szerve­­zésben a Művésztelep történeti és kortárs anyaga együttesen kerül bemutatásra, szép példáját adva a hagyomány tiszteletének és a folyamatos megújítása iránti elköteleződésnek.

A Szolnoki Művésztelep azonban ma sokkal többet jelent annál, mint egy helyszín, ahol értékes alkotómunka folyik. Egy gyűjtőpont ez, amely, akár a homokóra átfolyó nyílása, kapcsolatot teremt az ország kulturális, szellemi élete, a nemzetközi áramlatok, valamint a helyi lehetőségek között. A telep több mint tíz éve tagja a nagy hagyományú európai művész­telepeket tömörítő Euroart szervezetnek, a német­országi Reutlingen testvérvárossal ösztöndíjas mű­­vész­csereprogram működik, szoros együttműködés áll fenn a Magyar Festészet Napja Alapítvánnyal, a Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivállal, továbbá számos művészteleppel és intézménnyel országszerte és külföldön. A helyi tevékenységet nemzet­közi alkotótáborok, szimpóziumok (mások mellett a Szolnoki Bronzszobrászati Szimpózium), koncertek, előadóestek, szakkörök és tanfolyamok gazdagítják. A szolnoki illetőségű hivatásos képzőművészek alkotta Kert csoport megalapítása és működése is a telephez kötődik. A két világháború közötti időszakban országosan is méltán elhíresült művésztelepi gar­­den-partyk hagyományát az Artjáró Összművészeti Fesztivál őrzi, amely a kolónia hivatalos megalapításának évfordulója alkalmából kerül megrendezésre, teret adva minden művészeti ágazat igényes programjainak. Az ingyenesen látogatható rendezvény ezernél több látogatót vonz a telep kertjébe év­­ről évre.

Tizenöt évvel ezelőtt tehát a Szolnoki Művésztelep negyedik, máig is tartó korszakába lépett. A működtetés szerkezeti változá­­sai, a műteremlakások használat­­ba vételének új rendszere, az egy­­re bővülő szakmai kapcsolatok, a közéleti funkciók és a tevékenységi kör szélesedése ezalatt az idő alatt indokolttá tette egy további fejlesztés megvalósítását, amelynek ré­­vén látogatói központ, állandó és időszakos ki­­állítótér, rendezvényterem, szob­­rá­­szati és grafikai műhelyek, kollektív műterem és vendégszállások kerülnek kialakításra. Mindez lehetővé teszi, hogy az alkotás nyugalmát megőrizve a telep méltó módon, napjaink igényeihez igazodva tölthesse be azt a funkcióját, amelyre az egyedülálló értékű hagyománya és a ma elvárásai kötelezik, annak érdekében, hogy a város büszkesége maradhasson, és még többen elmondhassák egy rendszeres kiállítás-látogató szavaival élve: ide mindig nagyon jó jönni.

Végezetül álljon itt azon művészek névsora, akiknek munkája az elmúlt tizenöt esztendőt fémjelzi: Ágotha Margit †, Balogh Zsófia, Berényi Ferenc †, Cselle Judit, Dóka Zoltán, Dóró Sándor, Dömény Boriska, Gránicz Tamás, Heinrich Schorno, Katona Zoltán, Ke­­rekes Elek, Kiss Zoltán László †, Kovács Jenő, László Dániel, Meggyes László †, Meggyes László Vendel †, Nagy Kriszta, Palkó Tibor, Pogány Gábor Benő, Ré­­kassy Eszter, Simon Ferenc †, Szalai Kata, Szente-Szabó Ákos, Varga Patrícia Minerva, Zsemlye Ildikó, Anahita Razmi, Annie Kurz, Ben­­jamin Thaler, Ul­­ri­­ke Franz, Ulrich Wirner, Uta Krauss.

Jelenlegi lakók: Baráth Fábián, Fazekas Magdol­­na, Hangay Szabó László, Király György, Soós György Georgius, Szabó György, Révi Norbert, Ve­­re­­bes György.




Új bejegyzés