Verebes György: A rajzoló

2015 július 30Hozzászólások (0)

Péter Lászlónak

undefined

Az ember úgy veszi birtokba a világot, hogy elnevezi. Nevet adni pedig annyi, mint ismerni, a megismerés tényét tudatosan és akaratlagosan kinyilvánítani. A névadás az elme legfontosabb, legnagyobb erejű gesztusa. Olyan, mint ösvényt vágni a vadonban, a patakot öntözőcsatornába terelni, betörni a zabolátlan mént. Nevet adni annyi, mint körbetekinteni, félelem nélkül, szabadon. Meglátni és megkülönböztetni, választani és dönteni. Aki nevet ad, megjelöl, felismerhetővé tesz, új, ismeretlen tájon járva lábnyomot hagy. Aki pedig a lábnyomot követi, nem téved el.

Tovább


Verebes György: A küszöbön innen és túl

2015 július 30Hozzászólások (0)

Pogány Gábor Benő szobrairól

undefinedIngatag, ácsolt létra tetején héjszerű embertestével, madárfejéből kinőtt agancskoronával különös teremtmény görbed sámándobja fölé. Karjai helyén lobogó szárnyak, patás lába örvénylő vitustánc ütemére dobban.Pogány Gábor Benő szobrai közt állok. Körülöttem négy mitikus lény bronzba öntött alakja magasodik. Nehéz tömegeikből ívek feszülnek, tengelyek csavarodnak egymást metsző spirálokká. A forma testrésszé öblösödik, majd ismét kisimul, hullámzó drapériává alakul, hogy aztán átadja a helyét az ürességnek, amely akár a kerékagy, forgatja, pörgeti maga körül a súlyos anyagot. A dermedt fém váltakozva ölti magára a kő, a csont, a feszülő bőr vagy a göcsörtös fa alakját egy ősi táncban.

Tovább


Verebes György: A csoda helye

2015 július 30Hozzászólások (0)

Hangjáték egy oktávra Rékassy Eszternek és Darvasi Lászlónak

undefinedElső hang
Ezt a történetet egy barátom mesélte nemrégiben. Az ő nagyapjával esett meg, az ötvenes évek vége felé, a felsőhegyi vásáron. Fontos esemény volt ez mindig, akkortájt meg különösen, a lapos Észak-Bácskában, a háborút követő nehéz időkben. Minden hónap első vasárnapján megtelt a falu alatti rét sátrakkal, szekerekkel, eladásra szánt lábasjószággal, friss lótrágyaszaggal, a sült hús ínycsiklandó illatával és rengeteg sok alkudozó, bámészkodó ember zsivajával. A legnagyobb forgatagtól kissé távolabb, de azért jól látható helyen állt a mutatványos sátor.

Tovább


VÁN HAJNALKA - EGYMÁS MELLETT, Szolnoki Művésztelep 2002-2007

2010 január 11Hozzászólások (0)

Újművészet folyóirat, 2007. október – XVIII. Évf. 10. szám

undefined

Az 1902-ben alakult Szolnoki Művésztelep 2002-ben ünnepelte százéves fennállását. A művésztelep közel egyidős a Szolnoki Művészeti egyesülettel (megalapítása 1901. április 28.). Az egyesület feladata volt a következő évre átadni a tizenkét műtermet, ahol megindult a javarészt tájképfestőkből álló csoport tevékenysége. Az első állandó alkotók közül Bihari Sándor, Fényes Adolf és Vidovszki Béla neve emelhető ki. Később, a 1930-as években Aba-Novák Vilmossal fémjelezhető a korszak. Az ország legrégibb művésztelepén a háborúk ideje alatt elakadt a munka, közöttük és utánuk viszont mindig is művészek és művészet színtere volt. Az államosítás következtében megszűnt magánkézben lenni, de funkciója nem változott, valamint nem változott a telep működésében a felfogás sem, hogy teret biztosítsanak a művészi szabadságnak, nincs erőteljes, erőltetett egység és elvárás. Szolnokon a különféle irányzatok szabad egymás mellett élése volt a jellemző, és ez megmaradt napjainkig is. 2002-ben városi szerveződés indult a telep működésének felelevenítésére. 

Tovább


Újabb bejegyzések →