1960. május 29 – június 27.
Szolnok művészeti életében lassanként hagyományossá válik a Tavaszi Tárlat megrendezése, amelyen nemcsak a Szolnoki Művésztelep művészei mutatják be legújabb alkotásaikat, hanem a megye más városaiban dolgozó művészek és népművészek is felsorakoztatják munkásságuk javát. A bemutatásra került gazdag anyag alkalmat ad arra, hogy összehasonlítást tehessünk a kiállított művek között. De lehetőséget nyújt ahhoz is, hogy az idei képzőművészeti termést mérlegre téve, megállapíthassuk, hogy művészeink általában szoros kapcsolatban vannak a való élettel.
Művészi mondanivalójuk gyakori témája az emberábrázolás. Különösen alkalmazható ez a megállapítás a szobrászokra, akiknek munkáját és eredményeit egyre nagyobb örömmel figyelhetjük. Portrék, akttanulmányok, épületek és terek díszítésére szolgáló domborművek, kúttervek, szoborkompozíciók — köztük munkásmozgalmi szobortervek — nemcsak a tárlaton való bemutatásra méltók, hanem szívesen látnánk közülük nem egyet Szolnokon vagy a megye más városában, községében is.
Az emberábrázolás a festőknél is gyakori téma. Különösen alkalmazható ez a megállapítás a mostani Tavaszi Tárlat képeire. Szövetkezetbe lépő, parasztok, kubikusok, vízöntök, G. M. festőművész portréja, a rádió mellett ülő nő, vagy az új tantárgy reszelő fiúja egyaránt alkalmasak művészi megformálásra. A tájképek sem az elvont, az időtlen Alföldet, Tisza mentét ábrázolják, hanem mai alkotásnak érezzük nagyobb részüket. Vérmérséklet, színlátás, sajátos művészi elgondolások és művészi adottságok miatt a kiállítás képei is különböző értékűek. De azt mindegyikről megállapíthatjuk, hogy festőink egyaránt mentesek az absztrakt törekvésektől, elgondolásban és művészi feldolgozásban a realizmus talaját nem vesztik el. Üde, színpompás, a tartalmat kifejező színével nem egy kép megnyeri majd a kiállítást látogató közönség figyelmét. A festőink munkája általában fejlődést, témagazdagodást és minőségi javulást jelent. Különösen igaz vélemény ez a Szolnoki Művésztelep művészein kívül a Jászberényben dolgozó festőkre.
A festők szinte kivétel nélkül, és csaknem megmagyarázhatatlan okokból – idegenkednek a grafikai ábrázolástól. Ezért a Tavaszi Tárlat grafikai anyaga szegényesnek és kevésnek mondható. Találunk azért figyelemreméltó akvarelleket, szén- vagy tusrajzot, kőnyomatot és rézkarcot, de nem elegendő számban. Pedig a grafikai alkotások — már csak olcsóbb áraik miatt is — könnyebben találhatnának vevőre a kiállítást látogatók soraiban. Érdemes volna erre a műfajra nagyobb figyelmet fordítani.
Nem lehet feladatunk most a kiállítás anyagának teljes művészi és kritikai értékelése, csupán arra szorítkozhatunk, hogy egy-két megjegyzést fűzzünk a bemutatott anyaghoz. S a jelen katalógusban közölt képeknek is az a feladatuk, hogy ízelítőt adjanak a Tavaszi Tárlatról, annak néhány figyelemre-méltó darabjáról.
Sajnos technikai és anyagi okok miatt el kellett tekintenünk a népművészeti tárgyak reprodukálásától, de a tárlatlátogató közönség itt sem fog csalódni, mert az eddig ismert népművészeink mellett újabb fazekasmester munkáival is megismerkedhetik. A szolnoki múzeum hat kiállítótermében megnyíló újabb kiállításával nem fog csalódást okozni egyetlen nézőjének sem.
Kaposvári Gyula
